Századok – 1935
Szemle - Gáspár Pál: Báthory István és Palestrina. Ism.: Farkas László 115
SZEMLE. 115 kezébe vette a Szatmáron folyó tárgyalások irányítását ; ezek mindig Zsigmond Ágost követének jelenlétében folytak. Az 1570. évi speyeri egyezmény megkötésében Konarski Ádám poznani püspök nagy szerepet játszott. A János Zsigmond halála miatt életbe nem lépett szerződés, majd Báthory Istvánnak Erdély fejedelmévé, később lengyel királlyá választása Lengyelország magyar politikájában új korszakot nyitott meg. P.-nek értékes és a források, különösen a lengyel források alapos felhasználásával elkészített munkájában külön ki kell emelnünk stílusának eleganciáját és kifejező erejét, ugyanakkor azonban nem hallgathatjuk el, hogy a krakkói Tudományos Akadémia nyomdájához méltatlan az, még ha elsősorban a szerző is felelős érte, hogy a magyar nevek -—- noha megfelelő betűk állottak rendelkezésére — hihetetlenül sok íráshibával kerültek be a könyvbe. Bottló Béla. Gáspár Pál: Báthory István és Palestrina. (A budapesti érseki kat. reálgimnázium és a vele kapcsolatos Rákóczi-kollégium 1933—34. évi értesítője. 13—23. 1.) A világhírű egyházi karnagy, a „princeps musicae' ' 1583-ban ismerkedett meg Báthory Endrével, mikor ez királyi nagybátyja megbízásából lengyel követség élén Rómában járt. Palestrina ekkor hozzá és Báthory Istvánhoz költeményt írt, melyet meg is zenésített. Érdekes, hogy Palestrina 33 kötetben megjelent művei közt alig szerepel egy-két hasonló világi dal. Az első hatsoros disztichon Endrét, a másik, ugyancsak hatsoros, Istvánt dicsőíti. E dalt Palestrina éppen akkor készülő motettás kötetének élére tette és a kötetet ékes előszóval a Báthoryaknak ajánlotta. Szerző a dalt partitúrába foglalta és modern hangjegyekre átírta. Az adatokat a külföldi, főleg olasz Palestrina-életrajzokból gyűjtötte össze ; a magyar történeti művek ugyanis nem emlékeznek meg erről az érdekes művelődéstörténeti adalékról. Farkas László. Bónis György: A magyar büntetőtörvénykönyv első javaslata 1712-ben. (Angyal-Szeminárium kiadványai. 26. sz.) Budapest, 1934. 8°. 46 1. Régi írásaimban többször tettem panasz tárgyává jogtörténeti monográfiáink feltűnő gyér voltát és azt, hogy íróink jogintézményeink történetének csak a mohácsi vészig terjedő részével foglalkoznak. Annál nagyobb örömmel konstatálom, hogy újabban az egyetemi szakoktatás iránya kedvező fordulatot vesz és jogtörténeti irodalmunk több oly értékes dolgozattal gyarapodott, amelyek tárgya jogintézményeinknek a mohácsi vész utáni fejlődése. Ezek közé tartozik B. dolgozata is. Ez egy 1712-ben keletkezett büntetőtörvényjavaslatot ismertet, melynek szerzője—legalább túlnyomó részben — Bencsik Mihály, Nagyszombat város tudós szenátora és országgyűlési követe volt, aki mint a bölcsészettudomány doktora, hites ügyvéd, táblabíró és tanácsos, több mint 20 éven át tanította a magyar jogot, de a római jogban is kitűnt. Az ő felszólalásának eredménye volt, hogy az 1712. évi országgyűlés bizottságot küldött ki egy jogászi munkaprogramm kidolgozása céljából, míg a munka vázlatának kidolgozását magára Bencsikre bízták. A vázlat tíz pontot állított fel, mint sürgős rendezésre szoruló tárgyat tartalmazót, s ezen pontok közül a 9. : ,,A büntetéseket a cselekményekhez képest szabályozó büntetőtörvénykönyv (praxis criminalis)" tulajdonképen nem más, mint egy szerves egészet képező büntetőkódex javaslata, melyet azután az országgyűlés megtárgyalt és nagyjában el is fogadott, sőt hozzájárult a király is, de amelyből törvény még sem lett, eddig meg nem állapított okból. B. tehát helyesen állapítja meg, hogy itt egy eddigelé nem ismert s a jogtörténeti irodalomban nem méltatott 8*
