Századok – 1934

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Három folyóirat 45

HÁROM FOLYÓIRAT. 57 hogy a nyelvi kifejezés vagy az iskolában elsajátított ismeretanyag alapján volna meghatározható. Mint a Bezerédj István-példából kitűnik, a magyar tudományosságot nem terheli felelősség, mintha — legalább is ebben a pontban — nem teljesítette volna már előbb kötelességét. A cikkíróknak sem vethetünk semmit a szemükre, mintha szándékosan nem akarnának tudomást venni a magyar kutatás eredményeiről. Szerintünk egyedül az a nézőpont a hibás, ahonnan ők és társaik kénytelenek — természetesen mindenkor akaratlanul — a magyar kultúra területére tekinteni. Az egyoldalúság a folyóirat irányával függ össze, kisebb részben a német népi öntudat megerősödésével, már jobban azzal az említett felfogással, hogy a magyarországi német népnek kultúraközvetítő szerepe volt s még inkább a nyomtatott betű, a könyv, az irodalmi hatások túlértékelésével. Nem német ellenszenv vezet bennünket e sorok leírásánál. Ellenkezőleg, magunkban is a német tudomány eredményei érlelték ki azt a meggyőződést, hogy túl kell haladnunk azon az égyoldalú felfogáson, amelyet nemcsak a Heimatsblätter szellemtörténeti iránya vall, hanem — magyar változatában —a mi irodalomtörténeti és szellemtörténeti kutatásunk javarésze is. Német tudósok határozták ugyanis meg a művelődési körzet fogalmát, amikor a rajnai országokkal foglalkozva, történetíró, nyelvész és etnográfus együttes munkában közölték eredményeiket s azokat térképen is megrögzítették. Munkájukra felhívtuk már a figyelmet egyszer,1 de vajmi kevés sikerrel. Ezért térünk mégegyszer ki reá, hangoztatva, hogy itt más viszonyok közt is helytálló alapelv nyert alkalmazást, olyan elv, amely nemcsak egy területre érvényes s nem is lökhető fölényesen a helytörténeti irodalom zugába. Aubin és társai úttörő kísérlete nyomán2 tanulságként megállapítható, hogy elavult dolog még ma is a „faj géniuszának" romantikus fogalmát emlegetni, vagy a művészeti emlékek jellegzetes vonásait faji sajátságokból magyarázgatni s ugyanúgy az is kétségtelen, hogy autochton népi — akár francia vagy német — kultúráról sem lehet beszélni. Hanem a legkülönbözőbb áramlatok találkoznak, ütköznek össze területenként, hatnak egymásra és fejlesztenek ki egy-egy helyi művelődési kört. A Raj na-vidék a XV. században német alapjellegű volt, de ki tagadná, hogy mégis egészen más, mint Szilézia? Ez a szemlélet minden kis kisugárzású művelődési központnak szerepet enged s minden összefüggő terület és annak lakossága számára az önállóságot, az egyéni kultúra fejlesztését engedélyezi. Vagyis a súlypont eltolódik. Nemcsak azt hangsúlyozza, hogy ki ad át valamit, hanem azt is, hogy ki az átvevő s mit csinál az átvettel. Nem 1 Hóman B. : A magyar történetírás új útjai. 249. 2 Kulturströmungen und Kulturprovinzen in den Rheinlanden. 1926.