Századok – 1934

Pótfüzet - FRIEDREICH ENDRE: A Thököly-kor az egykorú piarista krónikákban 591

[101] a teököly-kok a piarista krónikákban. 601 mában, megvan a február 1-i szentmise communiójában is, úgy hogy ezt minden katolikus pap ismeri. Kincel tehát e szavakkal azt akarta tudatni társaival, hogy elkészült a vértanúhalálra : ne aggódjanak, hogy miként teremtik elő a váltságot, hiszen annyi pénzt nemhogy a lengyel provincia, hanem az egész rend sem bírna összeszedni. Kraus július 26-án sürgősen közölte Moszynskival Kincel levelét és megkérte, hogy azonnal írjon Thökölynek. Ezt Moszynski készségesen meg is cselekedte. Ezután a foglyokat Rozsnyóra vitték. A kurucok nem kapván meg a remélt váltságot, már-már meg akarták ölni, mert sejtették, hogy Thököly, ha Kincel színe elé kerül, szabadon fogja bocsátani. Rozsnyón ekkor egy Balogh István nevü jezsuita lakott és — ami különösnek látszik — Thököly oltalomlevele által védve szabadon járt kelt a kuruc táborban. Tudnunk kell azonban, hogy Thököly bár még a reformátusokat sem szerette, a jezsuitákat pedig gyűlölte, bizonyára valakinek szívességet akart tenni azáltal, hogy Baloghnak oltalomlevelet adott vagy talán valami közvetítésre is felhasználta, hiszen egész pályája alatt többet alkudozott, mint hadakozott. Balogh fölkereste Kincelt és nemcsak lelki vigasszal látta el, hanem 100 tallér váltságot is felajánlott érette. A kurucok már ezzel is beérték volna, azonban nagy szomorúságukra megérkezett Thököly parancsa, hogy a foglyokat kísérjék hozzá a szerencsi táborba. A kurucok dühösen, éktelen káromkodások közt, folytonosan fenyegetőzve hurcolták magukkal Kincelt, hiszen most már tisztán látták, hogy hiába vesződtek vele és a váltságdíjból egy garast sem. fognak kapni. Szerencsen, mielőtt még Thököly elé került volna, egy órával előbb megérkezett Thökölyhez Moszynski levele. Kincelt egy Demek nevű lublói származású lengyel százados, aki követségben járt a táborban, megismerte és felajánlotta, hogy közben jár érte és ezt meg is tette. Thököly így szólt az elébe vezetett Kincelhez : „Tisztelendőségedet kivégeztethetném és karóba huzathatnám, mint ahogy a pápisták a mi papjainkat, de mégsem cselekszem ezt, hanem a lublói kormányzó úr közbenjárására szabadon bocsátom. De azt kívánom, hogy vigye el levelemet Szelepcsényi érsek úrhoz és Caprara grófhoz, a császári hadsereg parancsnokához és élőszóval közölje velük, amit Önnek, mondok. Menjen tehát békességgel és emlékezzék arra, hogy nekem köszöni életét." Kincel nyomorúságos állapotára