Századok – 1934
Szemle - Mihályi Ernő: A magyar falu egyházművészete. Ism.: Pigler Andor 473
SZEMLE. 473 mi mindent csinált. Ez a beszámoló csekély 62 lapot tölt be, hisz a templomi ülőhelyek biztosításától a táncestély előkészítéséig mindenről értesülünk. Ezután következik 200 sajnálatosan hosszú lapon keresztül a két ünnepély teljes szövegének lenyomatása: a számtalan beszéd, alkalmi költemény, sőt az énekelt dalok is kottamelléklettel. Az ilyen ünnepélyek impozánsak és magukkal ragadók a jelenlevők számára, de olvasva annál lesújtóbbak. A beszédek nagyobbik fele ismétlés ós frázis, ami meghallgatva nem téveszti hatását, de ilyen tömegesen olvasva egyenesen lesújtó. Őszintén meg kell állapítanunk, hogy a lenyomtatott szövegnek alig néhány százaléka érdemelte meg a nyomdafestéket. A könyv legelrettentőbb része a függelék, amely többek közt több mint harminc lapon közli az ünnepségeken megjelentek névsorát, valamint lak- és címjegyzékét. Az emlékkönyv többször ad kifejezést sajnálatának, hogy ez a névsor nem lett teljes. Mi ezt a névsort, éppúgy, mint az egész könyvet, tévedésnek tartjuk s csak azért írunk róla, hogy követőkre ne találjon. Asztalos Miklós. Mihályi Ernő: A magyar falu egyházművészete. (A Pannonhalmi Szemle Könyvtára, 8. sz.) Pannonhalma, 1934. 8°. 47 1. Míg az egész országra kiterjedő, rendszeres magyar műemléktopográfia ügye változatlanul zátonyon vesztegel, vidékenként itt-ott munkához látott néhány lelkes és szorgalmas kutató, hogy legalább e kisebb területek műemlékeit számbavegye, lajstromozza. Fáradságos a munkájuk, de amit eddig, a többnyire teljes ismeretlenségből napfényre hoztak, az becses és tanulságos anyag s kitűnően értékesíthető, ha végre mégis sor kerül a magyar művészettörténelem becsületbeli kötelességének teljesítésére, egységes műemléktopografiánk megírására. Két évvel ezelőtt Csatkai Endre adta ki Sopron környékének műemlékei című inventáriumát, melyben tizenkét község helytörténetét és művészeti emlékeit ismerteti. Most pedig M. mint a pannonhalmi és veszprémi egyházmegyék egyházművészeti bizottságának tagja, körülbelül nyolcvan községet járt be s tanulmányában összefoglalja, milyen egyházi műemlékeket talált a pannonhalmi egyházmegyében, a tihanyi és zalavári apátság plébániáin, a bakonybéli és dömölki apátságokban, a csóti, füredi, pacsai ós pápai esperesi kerületek plébániáin. Figyelme kiterjed a templomépítkezés, felszerelés és díszítés minden fajtájára, az Arpádházi királyok idejétől egészen a jelen század elejéig s így munkája valóban a dunántúli magyar falu egyházművészetének egész hosszmetszetét szemlélteti. Ma ezen a területen természetesen a XVIII. századi emlékek vannak többségben s az uralkodó templomtípus nem más, mint az osztrák barokk-típusnak végsőkig egyszerűsített, provinciális változata. Ennek megfelelően az előkerült mesternevek között is sok az ausztriai, míg az átvizsgált templomokban működött hazai mesterekről kénytelen a szerző megállapítani, hogy nem jelentenek különösebb értéket. Hogy a faluról falura haladó, sok önmegtagadást kívánó kutatásnak sokszor váratlanul milyen értékes eredményei vannak, arra M. tanulmánya számos példával szolgál. Csak egyet említünk. Nemrégen még úgy tudtuk, hogy az osztrák későbarokk festészet egyik legjelentékenyebb képviselőjétől, a kremsi M. J.Schmidttől Magyarországon csak a váci székesegyház őriz oltárképeket. Ujabban Kapossy János találta meg egy további festményét a nógrádmegyei Kállón, míg most M. munkájából a mesternek egyszerre öt oltárképéről értesülünk, melyek 1778-ban, vagy röviddel ezután készültek s jelenleg a zalavári apátság zalaapáti templomát díszítik. Wurzbach (Biographisches Lexikon fies Kaisert.hums Österreich XXX. 297. 1.) említi ugyan