Századok – 1934

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Szempontok a magyar „kálvinizmus” eredetének vizsgálatához 257

264 RÉVÉSZ IMRE. Kálvinnal való személyes barátsága s egy tankérdésben való mindvégig határozatlan, szétfolyó rokonszenvezése lehet egyik alap, de nem lehet elegendő alap annak magyarázatára, hogy tanítványainak egy része a helvét irányhoz, többéke vésbbé magához a kálvini tanhoz csatlakozott. Hiszen azt, hogy közöttük éppen a predesztináció tanában mélyreható ellentét van, maga Kálvin a nyilvánosság előtt irodalmilag is leszögezte, egy ama korban ritka nemes gesztussal jelentve ki, hogy azért a Melanchthonhoz való keresztyén testvéri bizalma és ragaszkodása ennek ellenére sem rendült meg.1 Már most, a magyar reformátusság legelső nagy teológiai tanítói, Szegedi Kis István és Méliusz Péter, akik mindaketten Wittenbergben tanultak s Melanchthonnak főként a formális tanításmód, a teológiai előterjesztés terén, a tőle módosított aristotelesi scholastikában, mindvégig erős hatása alatt állottak, mindaketten következetes praedestinatianusok s teológiai tanaik tartalmában és alap jellemében egyébként is határozottan helvét irányúak. Mindketten távol vannak még attól, hogy kálvinkövetőknek volnának nevezhetők : Kálvin is hat reájuk kétségtelenül, de nem egész tanrendszerével s még egyes tanrészletekben sem kizárólagosan és nem döntőleg. Magában az úrvacsoratanban sem, ahol Szegedi elhatározó hatásokat a Kálvinnal szemben viszonylag független, felé legfeljebb csak közeledő németsvájci református teológusoktól kap, Méliusz viszont ebben a kérdésben (mint sok egyébben) elsősorban a Szegedi tanítványa s a tőle vett hatást egészíti ki aztán annyira-amennyire a kálvinival is. Általában mind a ketten németsvájci típusú teológusok : jellegzetes eklekticizmusukban, mely bizonyos fokig a saját egyéni vonásaik érvényesülését sem zárja ki, a kálvini s általában a franciasvájci hatás csak az egyik, még pedig a vékonyabb és alárendeltebb szál. De amennyire nem kálviniak még, annyira nem is melanchthoniak már. Az ő példájuk — amely alapvető —maga eldönti azt, hogy a Melanchthon hatását a magyarországi református irány kezdeteiben semmikép nem szabad 1 Melan cht honról egyik legújabb jeles monografia, amely az eddigi nagy irodalmat is jó áttekintésben adja, Engelland, H. : Melanchthon. Glauben vi. Handeln 1931. Egyébként az összes kapcsolódó kérdésekre alapvetően fontos Seeberg, R. : Lehrbuch der Dogmengeschichte IV. (tkp. két kötet) 19333 és 19204; és Ritsehl, O.: Dogmengeschichte des Protestantismus I—IV. 1908—1927, valamint Müller, К.: Kirchengeschichte II. (tkp. két kötet) 1911. és 1923. Melanchthon és Kálvin viszonyáról jó összefoglaló tájékozást ad Barnikol, H. : Die Lehre Calvins vom unfreien Willen u. ihr Verhältnis zur Lehre d. übr. Reformatoren u. Augustins 1927.