Századok – 1934

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Szempontok a magyar „kálvinizmus” eredetének vizsgálatához 257

SZEMPONTOK A MAGYAK „KÁLVINIZMUS" EREDETÉHEZ. 263 gezni, ahogyan azt az intranzigens Luther-utódok tették. Soha sem szakított ugyan a Luther úrvacsoratanával nyíltan — ez már békülékeny, egységre törekvő és kissé félénk lelkületéből is következett — és sohasem sikerült őt sem jóbarátnak, sem ellenfélnek a Kálvin úrvacsoratana nyílt helyeslésére rábírni, úrvacsoratani megnyilatkozásaiban sem lehetett soha felfedezni a Kálvin jellegzetes formuláit és általában egyenes hatását. De annyi bizonyos, hogy a Krisztus testének és vérének az úrvacsorai jegyekben, jegyekkel és jegyek alatt való reális jelenlétét ő sohasem volt hajlandó oly éles egyoldalúsággal s a „corporalis praesentia" minden következményének oly merész levonásával hangsúlyozni, amint azt a vele szemben álló Luther-utódok •— e részben mesterüket csakugyan hívebben (bár persze a szolgaiságig híven) követve — cselekedték. Megértéssel volt a Bucer—Kálvinféle álláspont iránt, amely a Krisztussal való teljes, valódi közösségrejutást a testi jelenlét egyoldalú hangsúlyozása, a megdicsőült mennyei Úrnak a földi világba lehozása nélkül is el tudta képzelni s ami fő : tapasztalni tudta. Ebben és nem egyébben állott az ő és tanítványai leplezett „kálvinizmusa". Hogy ez az ő nagyszámú magyar tanítványai közül nem egynek adott indítást a helvét és közelebbről a kálvini úrvacsoratanhoz való határozott odafordulásra : az annál természetesebb, mert hiszen német tanítványai közül is számosan ugyanezen kiindulásból barátkoztak meg a helvét iránnyal s lettek a németországi református egyházak alapvetőivé. Egyéb tekintetben Melanchthon határozottan nem volt, még ilyen leplezett és lefokozott mértékben sem volt „kálvinista". Nem volt az különösképen a másik nagy kálvini jellegzetesség : a predesztinációtan tekintetében. Szellemének humanista alapvonása a Luther halála után az emberi erő és az isteni kegyelem viszonya kérdésében különös erővel érvényesült. A kegyelemnek az üdvözülésben való abszolút mindenhatóságát oly elszántan hangoztatni, amint Luther hangoztatta s ezt a reformátori alapélményt (aminek tulajdonképen már a „sola fides justificat" is csalk reflexe), tanbelileg oly következetesen megtámasztani és kiépíteni, amiként Kálvin a predesztinációtanban cselekedte — Melanchthon nem volt képes. Ó az emberi erő üdvözülési szerepének értékelésében hajlandó volt enyhébb álláspontra helyezkedni s ez volt az a pont, amelyen későbbi éveiben a római katholikus tannal szemben sem bizonyult eléggé vértezettnek. A kryptokálvinizmussal tehát megfért nála egy bizonyos kryptokatholicizmus s ez már magában nyilvánvalóvá teszi, hogy Ы