Századok – 1934

14 FliEIDELL AMBRUS. színűleg a varasdiaknak adott szabadságlevél is, ezek szö­vegét azonban nem ismerjük s csak IV. Béla 1242. évi privi­legiális leveleiből van róluk tudomásunk.1 Szükségesnek tartjuk kiemelni, hogy ezeknek a IV. Béla korabeli városprivilégiumoknak a célja kifejezetten és félre­ismerhetetlenül valóban a városalapítás volt s azok nem ritkán, úgyszólván lakatlan helyen, európai értelemben vett város alapjainak a lerakását eredményezték. Közülök mind­járt az első, az eddig jelentéktelen Nagyszombat 1238. évi szabadalomlevele világosan mondja, hogy ez a hely kiválóan alkalmas városalapításra és ezért adott a király az ott lete­lepedőknek városi szabadságot.2 Zágráb 1242. évi privilégiu­mában hasonlóképen kifejezetten benne van, hogy a király a zágrábi hegyen várost akar alapítani, abba polgárokat, akar toborozni és az indította a szabadalomlevél kiadására.3 Ugyanez a gondolat megvan az e korbeli többi városprivi­légium nagy részében is, egyikben erősebben, a másikban gyengébben hangsúlyozva, IV. Béla királyt megelőző okleve­lekben azonban hiába keresnénk. Ez azt bizonyítja, hogy az a politikai áramlat, amely Nyugat-Európában egymás után rakta le a városok alapköveit és néhány évtized alatt hercegnek 1225-ből való oklevelét, amelyben a petrinjai vendégek kiváltságait meghatározza, nem tekinthetjük hitelesnek, többek között azért sem. mert amikor 1242-ben a petrinjaiak IV. Bélától szabadalomlevelük megerősítését kérték, Kálmán hercegtől kapott oklevelüket mutatták be, pedig feltétlenül azzal álltak volna elő, amelyet IV. Bélától kaptak herceg korában, — ha valóban kaptak volna tőle. IV. Béla nevében tehát az 1225-ről keltezett oklevelet csak később hamisították. Smiciklas IV. 157. 1., Wenzel XI. 182. 1. és XII. 689. 1. V. ö. Szentpéterv 576. és 751. sz. 1 Somoborra : Wenzel XI. 323. 1., Smiciklas IV. 164. 1. — A varasdiaknak nemcsak a II. András-féle 1209. évi, hanem a IV. Béla­féle 1220. évi városprivilégiumuk is hamisítvány. Nemcsak az teszi gyanússá az 1220. évi oklevelet, hogy az 1209. évi hamis oklevélre hivatkozik, hanem többek közt különösen az, hogy IV. Bélának 1242-ben a varasdiak számára kelt oklevele nem beszél róla. Egyál­talában nem látszik valószínűnek, hogy a varasdiak elmulasztották volna figyelmeztetni a királyt, hogy ő alapította a várost és már tőle kaptak egyszer szabadalomlevelet, ha igaz lett volna. Kálmán hercegtől nyert jogaikra hivatkozni nem mulasztották el ! — End­licher 405—406. 1., Smiciklas III. 186. és IV. 166. 1. V. ö. Szentpétery 247. és 567. sz. 2 Cum igitur in comitatu Posoniensi locus, qui Zombathely dieitur, hospitibus congregandis aptissimus videatur, ciuibus et in eodem loco residentibus et qui in posterum venire voluerint, talem concessimus libertatem . . . Fejér IV. 1. 132. 1., Endlicher 444. 1. 3 nostre placuisset. voluntati in Zagrabia in monte Grech civi­tatem liberam construere et ibidem hospites convocare . . . Mon. civ. Zagrabiae, I. 15. 1., Smiciklas IV. 172. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents