Századok – 1934

Értekezések - M. CSÁSZÁR EDIT: Újabb színésztörténeti irodalmunk 201

210 M. CSÁSZÁR E. SZÍNÉSZETTÖRTÉNETI IRODALMUNK. hozzáértéssel vezet bennünket az olvasópróbától a bemutatóig; és nemcsak magyarázza, hanem úgyszólván átéleti velünk az. egyes szcenirozások nehézségeit, diadalait. Ez a megelevenítő erő olyan munkánál, amely mint N. könyve, a nagyközönség szélesebb rétegeinek van szánva, megbecsülhetetlen. De komoly tanulságot jelent ez a mű a szakember számára is : egy nagy színpadi siker tükrében mutatja be a céltudatos magyar rendezés első ötven évének történetét s színészettörténeti kutatásunkat rendezéstörténeti vonatkozásokkal mélyíti el. A színészettörténeti kutatás elmélyítése mellett azonban szükséges lenne körének bővítése is. Az eddigi feldolgozásokra jellemző, hogy a felvilágosodás előtti korral nem foglalkoznak. Ennek az az oka, hogy szaktudósaink szinte kivétel nélkül az irodalomtörténészek közül kerültek ki s iskolájuk szabályaihoz híven, érdeklődésüket elsősorban a felújulás utáni öntudatos iroda Imiságú koroknak szentelték. Nem igen törődtek azonban az ezt megelőző időkkel, mert ezekben a dráma, vizsgálódásaik főtárgya, vagy nem üti meg irodalmi igényeik mértékét, vagy nem is magyarnyelvű. Holott az iskoladrámák nemcsak azért állanak közel a magyar színészettörténethez, mert úttörő színészeink közül néhányan ilyen iskolai előadásokból merítették első színi tapasztalataikat (pl. Kelemen), hanem azért is, mert a német színészet megjelenése előtt már hosszú generációk ismerték nálunk a színházat, az ő révükön. Ügy a jezsuita, mint az erdélyi protestáns színielőadások a nyugat egész színházi kultúráját elhozták hozzánk. Amazoknál a spanyol barokk, itt az északi államok humanisztikus gondolatvilága nyilvánul meg, de mind a kettőnél érvényre kellett jutnia a magyar szellemnek is. A magyarországi iskolákban magyar tanároké volt a rendezés és a díszletezés nagy munkája s az előadás — természetesen merev és patétikus — magyar fiúk produkciója magyar közönség előtt.1 Régi iskolatörténetek, egykorú színdarabok címlapábrái, rendi könyvtárak és levéltárak sok ismeretlent tudnának mondani rendezésről és előadásról, míg a közönség és a játékosok impreszszióit naplók és levelezések tárják fel. Az a távolabbi kérdés, hogy volt-e az iskoladrámákat megelőzőleg s velük párhuzamosan is valamiféle színjátszásunk, ma már az etnográfia tárgykörébe tartozik. Lehettek ugyanis középkorvégi és renaissance színjátékaink, amelyek népi játékainkban tovább éltek s így talán a néprajzi kutatás vezethet legrégibb színjátszásunk nyomaira. M. Császár Edit.. 1 Vannak jezsuita drámák, amelyekben csaknem harminc színváltozás van ; a magyar tárgyú, tehát speciálisan hazai daraboknál is van négy-öt. (Juharos Ferenc : A magyarországi jezsuita iskoladrámák története. Szeged, 1933. 53., ill. 56—62. 1.) — A játék merevségéről : H. Bidou szerint a XVIII. század elején még a Comédie Françaiseben is feszesek s mikor a híres Baron egy szenvedélyes jelenetben feje fölé emelte karjait, ezt szóvátették, mint szabályellenest. (Comme l'on jouait la comédie en 1760. — Le théâtre à Paris au XVIII' siècle. Conférences du Musée Carnavalet. Paris, 1930. 123. 1.)