Századok – 1934

Értekezések - M. CSÁSZÁR EDIT: Újabb színésztörténeti irodalmunk 201

ÍJ j abb színészettörténeti irodalmunk. Tudományos színészettörténeti irodalmunk nem idősebb ötvenhatvan évesnél. Váli és Bayer alapvető munkássága nyomán több monografia készült vidéki színházainkról, amelyek szerzői — csekély kivétellel — az ő módszerüket követték. A századfordulóig a magyar színészettörténelem nem állott a nyugateurópai tudományos színvonal alatt. Az egyes szerzők problémameglátásai azonosak a nagy német színháztörténetek íróiéval ; a gondosan összehordott adatok itt csakúgy, mint amott, elsősorban a színház külső történetének, az „üzemnek" megismerését célozzák. Pontosan követik a színházat az anyagi ingadozások, a belső meghasonlások, a külső hatalmakkal — hatóságok, cenzúra — vívott küzdelmek útján. Elsőrendűen fontosak számukra a materiális kérdések : minden kudarcot meg tudnak magyarázni pénzügyi nehézségekkel. Lelkiismeretesen regisztrálva a fejlődés egyes fázisait, de sohasem kutatva mélyebben fekvő belső okok után, mindig adottságokkal dolgoznak ; lapokat írnak például a cenzúráról anélkül, hogy a cenzor személyében csupán kifejezést nyerő világnézeti ellentéteket vizsgálnák. A színház három alapeleme : dráma, színész és közönség közül igazán az első érvényesül műveikben ; a színész csak akkor, ha a történetíró egyszersmind színházi szakember ; a közönség soha. Az első nagy kutatógenerációt azonban nálunk nem váltotta fel hasonló szorgalmú fiatal tudósnemzedék. Ennek az ellanyhulásnak a következménye lett aztán, hogy míg egyrészt megszűnt az adatpublikáció és az eddig csupán elsőrendű példaként szereplő nagy munkák elsőrendű forrássá is váltak, addig másrészt a problémákat sem nézték új szempontok szerint azok, akik a külföldi szakirodalommal csak Bayerék lassan már el is avuló utalásaiban találkoztak. Színészettörténetírásunk mindjobban süllyedt. Akad író, akinek a figyelme erősebben koncentrálódik a színészre (Vértesi), mintegy párhuzamosan a német iránnyal, de ez múló és hatástalan jelenség marad, annál is inkább, mert megfelelő összehasonlító anyag hiányában meg játszástörténeti kérdések nem tisztázhatók. Mindezek figyelembevételével kell az újabb magyar színészettörténeti irodalom termékeit vizsgálnunk. Javarészüknek legfőbb célja az, hogy eddig felhasználatlan adatok alapján egy-egy színpad külső történetét megírják. Ott veszik tehát kezükbe a munkát, ahol az Bayerékkel abbanmaradt. Az értekezéseknek feltűnően