Századok – 1934

Értekezések - PLEIDELL AMBRUS: A magyar várostörténet első fejezete I. - 158

A MAGYAR VAROSTÖRTÉN KT ELSŐ FEJEZETE. 199 »égről tudunk. Volt egy Olaszi Baranya megyében, Pécstől délkeletre s mint már említettük, három Olaszfalu volt a középkorban Veszprém megyében is.1 Ezek a helynevek biztos bizonyítékai annak, hogy a Dunántúl a honfoglaló magyarok romanizált népeket találtak. Teljes joggal vethetné ellen valaki, hogy Olasz-szal kapcsolatos helynevek másutt is vannak vagy voltak, így Borsod megyében Cserépvár tartozékaként szerepelt egy Olaszi, Zemplén megyében Olaszliszkáról és Bodrogolasziról tudunk, volt azonkívül Olaszi Szepes megyében és Bihar megyében, továbbá Kis- és Nagyolasz Liptó megyében, Szerém megyében pedig Nagyolasz városon kívül Maryaolasz és Magyarolasz.2

A szerémségi olasz-faluk emlegetése azonban csak megerősíti az Olasz-helynevekkel kapcsolatos állításunkat, mert — mint fentebb rámutattunk — a Szerémségben nemcsak a régi Sirmium város állott fönn a magyar honfoglalás idején, hanem a városnak és környékének a lakossága is latin nyelvű volt. Az pedig, hogy a Felvidéken is fordidnak elő Olasz-helynevek, megállapításunkat nem érinti. A magyar nyelv olasz szava ugyanis, akárcsak német megfelelője, a Walch, nemcsak latint, illetve rómait, hanem általában román nyelvűt jelentett. A szó maga, mint nyelvészek megállapították, a kelta Volco törzs nevéből származik, amelyet a germánok Walha, Walah, Walh alakban vettek át és eredetileg keltát, majd romanizált keltát és végül román nyelvű embert, népet jelentett.3 Magyar változata, az olasz alak, Melich János megállapítása szerint, amelyet általánosan elfogadottnak tekinthetünk, a kajhorvát, szlovén nyelvjárás vlah szó többesszámú nominatívus vlasi, illetve *ulasi alakjából való és csakis X—XI. századi átvétel lehet.4

A szó tartalma azonban ugyanolyan bő maradt 1 Csánki i. m. II. 780—1., 633., III. 87., 432., 444., II. 512., III. 244. 1. 2 U. о. I. 177-, 337., 358., 253., 618. 1., Nagy, L. : Notitiae pol.-geogr.-stat. incl. regni Hungáriáé, Buda, 1828., 191. 1., Csánki i. m. II. 236. 1. 3 Schwarz : Walchen- und Parschalkennamen 91—2. 1. 4 Melich J. : A tővégi magánhangzókról. Magyar Nyelv VI. (1910.), 16. 1., A magyar nyelv szláv jövevényei. U. о. VI. (1910.), 339. 1., Néhány magyar népnévről. U. о. V. (1909.), 435. 1. V. ö. Horger A. : Oláh és olasz. U. о. XXI. (1925.), 175—6. 1. Nem tartjuk valószínűnek, hogy soraink olvasása közben az erdélyi római-oláh kontinuitás annyiszor megcáfolt meséje bárkit is befolyásolni fog s annak bizonyításával, hogy az erdélyi kontinuitás kérdésének a pannoniaihoz semmi köze sincsen, nem kívánjuk úgyis hosszúra-