Századok – 1934

Értekezések - PLEIDELL AMBRUS: A magyar várostörténet első fejezete I. - 158

194 PLEIDELL AMBRUS. tovább haladva, Moór Elemér tisztázta, hogy Anonymus előadásának ez a része csakis autopszián alapulhatott. A Veszprémből kiűzött rómaiaknak ugyanis a régi országúton kellett a Lapin cshoz menniök és azt Heiligenkreutznél kellett elérniök, ahol az országút a Lapines völgyébe jut, itt pedig azért nem mehettek nyugodtan tovább, mert Anonymus korában az országútat Hidegségig (ma Hidegkút) magyarőrök őrizték, — itt húzódott a gyepüvonal, Királyfalván őrök tanyáztak — s így lopon kellett a folyón átkelniök. A rómaiak pedig, akik kénytelenek voltak a Lapincson titokban átúszni, Anonymus korában ott voltak szemben Heiligenkreutzcel, a Lapincs-folyó jobb partján fekvő Olaszfaluban. Megtalálhatók azonban Anonymus rómaiainak a nyomai Veszprém környékén is : Veszprémhez közel, Zirctől délkeletre, ma is fennáll egy Olaszfalu, sőt a középkorban, ezen a tájon, a Bakony visszavonulási vidékén volt még két másik Olaszfalu is, az egyik ma puszta Szűcstől nyugatra, a másik pedig Palotától délkeletre feküdt. Moór ezeket a falvakat a honfoglalás korában tényleg ott élt romanizált népek maradványainak tartja ; a szlávok vlah> a magyarok pedig olasz névvel jelölték ezeket s Anonymus azért nevezte őket latinul Romanus-oknak, mert így nevezték ők is magukat. Anonymus előadásának hitelét és Moór következtetésének helyességét csak erősíti, hogy a Dunántúl honfoglaláskori római lakóiról már a Szent László-korabeli krónika beszélt, mint Hóman kimuttata, feltétlen jól értesült hagyomány alapján.1 Valóban, ha Közép-Európa X—XII. századi etnográfiái viszonyaira csak futó pillantást vetünk, azt találnók különösnek, ha Pannónia honfoglaláskori lakóit felsoroló krónikáink rómaiakról nem szólnának. Újabb kutatások ugyanis kétségtelenül igazolták, hogy nemcsak a római kultúra élte át — persze megrázkódtatások és veszteségek mellett — a népvándorlás viharait, hanem évszázadokon át fennmaradt a Közép-Európába szorult romanizált lakosság is. Egger, Ettmayer, Dopsch, E. Schwarz és Stolz kutatásai alapján ismeretes, hogy ezek a romanizált népek a középkorban Graubünden svájci kantontól kelet felé az Alpokban, szét-1 Moór, E. : Zur Siedlungsgeschichte der deutsch—ungarischen Sprachgränze. Ung. Jahrb. IX. (1929.), 64. kk. 1., — Schwartz E. : A nyugatmagyarországi német helységnevek. Budapest, 1932., 165—6. 1. ugyan azt állítja, hogy Olaszfalu későbbi település, felhozott negatív érve azonban nem meggyőző. Csánki i. m. III. 244. L Hóman i. m. 97. 1.,