Századok – 1933

Történeti irodalom - Péter András: A magyar művészet története. Ism.: Fleischer Gyula 65

68 történeti irodalom. összeköttetést tartott fenn az alsóausztriai, morvaországi és nyugatmagyarországi egyházfejedelmekkel.1

E Bauhütte a korábbi évtizedekben sokféle pusztítást elszenvedett területen a XII. és XIII. század folyamán oly nagyarányú építő tevékenységet fejtett ki, melyhez foghatót csak a törökök kiűzése után, a XVIII. század elején mutat fel ismét Ausztria-Magyarország földje. Alig hatvan éven belül Alsóausztriában [Bécs : St. Michael és St. Stephan (Riesentor), . Schöngrabern, Eggenburg, Pulkau, * Kleinmariazell, St. Pölten, Tulln, Mödling, Deutsch-Altenburg, Wiener-Neustadt], Délmorvaországban (Trebitsch) és a Dunántúl (Lébény, Jaák, Zsámbék) a románkori székesegyházaknak számos emléke épül, melyeken az architektonikus részletek és megoldások annyi rokonvonást árulnak el, hogy lehetetlen ezen emlékek közt szorosabb építészeti összefüggést nem látnunk. Tekintsük bár a Középeurópába átplántált normann-francia hatás kiinduló állomását, akár a babenbergi székesegyházban, mint Hamann, akár a regensburgi székesegyházban, mint Donin, bizonyos, hogy e hatás Ausztriában „egy neki idegen talajban erős szűrőn ment keresztül, majd az új talajban gyökeret hajtva, termékeiben egymásközt feltűnő rokonelemeket mutat" (Tietze). Az említett templomoknak egy Bauhütte körzetében való összetartozásának legfeltűnőbb bizonyítékait az épületplasztika ránkmaradt emlékei szolgáltatják. így kétségtelen egyes oszlopfők egyezése a wiener-neustadti, st. pölteni, lébényi, jaáki templomoknál és a tulni temetőkápolnánál (Karner), továbbá apostolszobroknak és kerekablakoknak hasonlósága a bécsi St. Istvánszékesegyháznál és a trebitschi templomnál. E sokféle egyezés szükségszerűen arra a gondolatra vezet, hogy a templomok plasztikai díszét a központi Bauhütténél a szükségletnek megfelelően előre készítették el és szállították aztán az épülő templomhoz.2 A szobordísz tehát mndenkép „avant la pose" készült és csak ha magában a műhelycentrumban folyt az építkezés, lehet szó a szobrászati dísznek „après la pose" elhelyezéséről, vagyis a beépített kőtömbök utólagos megmunkálásáról. Csakis ilymódon érthető aztán e szobordísz laza kötöttsége magával az architektúrával, amint ezt az egészen atektonikusan a falfelületbe állított jaáki apostolszobrok mutatják. További bizonyítékokat nyújt a solenaui templomtorony és a mödlingi temető-kápolna anorganikusan elhelyezett plasztikája, az egészen bécsi mintára faragott apostolszobroknak építészetellenes alkalmazása a trebitschi templomon, végül a tulni Karner feltűnően társtalan „alapító szobrá"-nak a jaáki apostolsorozattal való kétségtelen egyezése. A fejlődés ezen útja világos is, természetes is, annál inkább helytelenítjük tehát, hogy P. a fogalmakat 1 H. Tietze : Geschichte und Beschreibung des St. Stephansdomes in Wien. Österr. Kunsttopogr. XXIII. köt. Wien, 1931. 6. 1. 2 F. Novotnv : Romanische Bauplastik in Österreich. Wien, 1930. 26. 1.