Századok – 1933

Történeti irodalom - Péter András: A magyar művészet története. Ism.: Fleischer Gyula 65

69 történeti irodalom. szándékosan komplikálja és ilyen meghatározásokkal szolgál : ,,A lébényi egyház tehát Lombardiából importált, de nemzetivé gyökeresedett és normann-francia eredetű, de közvetlenül Ausztriából hozzánk került elemeknek szintézisét mutatja". (I. k., 13. 1.) A második kérdés, amelyhez itt hozzászólni óhajtottunk, a XVIII. század barokk művészetére vonatkozik. P. könyvének egyik korábbi bírálója ezt a részt a mű legszebb és leghasznosabb részletének mondta ; mi úgy találjuk, hogy a szerző hibáján kívül a legfogyatékosabbak egyike. Kétségtelen, hogy P. művének nincs még egy fejezete, amely oly hamaros és gyökeres átértékelésnek néz elébe, mint épp a barokkművészetről szóló rész. A munka megjelenése óta eltelt két esztendő máris annyi új eredményt hozott napvilágra, hogy e fejezet kiegészítése és átdolgozása új kiadás esetén egyike a legszükségesebb tennivalóknak. A magyar kastélyok első összefoglaló ismertetése1 szükségképen arra a belátásra vezetett, hogy az az öt-hat eddig megjelent magyar kastélymonografia, melyek eredményeit P. fejlődéstörténeti kiragadottságukban közli, messze van attól, hogy a XVIII. század világi építészetéről tájékoztató fogalmat nyújtson s hogy ezen emlékeink fényképekben való közzététele után mily égetően fontos lesz azok mestereinek megállapítása, építéstörténeti adatainak feltárása. Barokk templom-monográfiáink néhány mintaszerű elindulás, majd hosszabb szünet után Schoen Arnold budai Szent-Anna templomában kaptak méltó folytatást. A Mária Terézia-korabeli Buda és Pest építészete eddig ismeretlen arányokban és alig ismert mesternevekkel bontakozik ki Réh Elemér munkásságában. S hogy a módszeres helyi kutatás széleskörű emlékanyagismerettel és élesszemű stíluskritikával párosulva mily meglepő eredményekre vezethet, arra példa Szmrecsányi Miklós legújabb munkája,2 ki egyetlen tanulmányban az eredményeknek meglepő gazdagságát nyújtja és sorra megoldja a barokk Eger legproblematikusabb mesterkérdéseit. Minden új eredményen túl azonban változatlan a fájó bizonyosság, hogy erről a hatalmas, oly rövid időbeli távolságban mögöttünk lévő korról voltakép édeskeveset tudunk. Tegnap még fényes nevek ma elhalványodnak (Hillebrandt), ismeretlen vagy alig ismert egyéniségek vezetőszerepet nyernek (Mayerhoffer András), jelentőségük pedig alig tekinthető még át. És az új eredmények világánál mindenekelőtt revízióra szorul az a felfogás, hogy a magyar barokk-kor az Ausztriából hazánkba átrándult olasz, osztrák és cseh művészek kora. Mert az osztrák barokk hazánkban vendégszereplő elite-művészein kívül figyelmünk mindinkább azon mesterek felé fordul, kik a főurak és főpapok mellett harmadik művészeti megrendelőként fellépő 1 Rados Jenő : Magyar Kastélyok. Budapest, 1931. 2 Szmrecsányi Miklós : Gróf Barkóczy Ferenc egri püspök, a barokk-rokokó korszak mecénása. Magyar Művészet, 1932. 7—8. sz.