Századok – 1933

Pótfüzet - BOTÁR IMRE: Forgách Ferenc emlékiratainak kritikája 529

[55] FORGÁCH FERENC EMLÉKIRATAINAK KRITIKÁJA. 531 Báthory szolgálatába Lengyelországban és legbizalmasabb embere, tanácsadója lett. Forgách a két vezérférfi kibékü­lését már nem érte meg. Akkor halt meg, amikor Békés 1577 januárban elindult Lengyelországba Báthoryhoz. Ezért műve a Báthory-párt előbbi hangulatát, a Békes-elleni izzó gyű­löletet őrizte meg s az engesztelhetetlenség, a lekicsinylés hangján szól Békésről. Forgách jól ismerte Báthory külpolitikai terveit is s azok megvalósításában tevékeny részt vett : mint kancellár, mint külföldi követ s mint — író. Lengyelországban a Jagellók kihaltával a királyválasztáson a Habsburg-párttal szemben Valois Henrik, francia királyfi győzött. Báthory szövetkezni akart Henrikkel, hogy mindketten nagyobb erővel léphesse­nek fel Miksa törekvéseivel szemben. A diplomáciai küldetést Forgách vállalta 1573 végén s 1574 elején meg is érkezett Krakóba. Azonban a tervezett szövetséget nem hozhatta létre, mert, mint írja, az országot felfordult állapotban találta : „A lengyelek úgy vadnak most is, mint az ebek : ki németpárt s ki francuspárt most is . . " 1 Pedig Báthory Forgách által nagyszerű eszmét vetett fel Krakóban, a velen­cei követ jelentése szerint.2 Lengyel- és Franciaországgal törökellenes szövetséget akart létesíteni s e célból javasolta, hogy a lengyelek béküljenek ki az orosz cárral. De Henrik, Forgách már idézett levele szerint, „igen ifjú legény" volt e nagyszabású tervhez ; inkább a lengyel szenátusra hall­gatott : „az törökkel ez a király az frigyet meg nem bontja, hanem Moszkvára vagyon nagyon igyekezeti, kire az len­gyelek is inkább propendeálnak." Henrik pár hónapi uralma után az új királyválasztási harc elején Báthory jelöltsége azonnal szóbajött Miksáé és másoké mellett. Forgách természetesen Báthory jelöltsége mellett dolgozott-3 A magyarországi szomorú eredményű uralkodásukkal agitáltak a Báthory és Piast-párti lengyelek a Habsburgok ellen. Ez tűnik ki a fennmaradt lengyel röp­iratokból.4 „Mint igázta lc az osztrák ház a magyar nemes­séget? Honfit hivatalokra nem alkalmaznak, mindenütt német és német van s ha valaki a szabadság mellett szót emel, töm­löcbe vetik. Az osztrák ház irtózatos adóztatással sújtja országait. Elmondhatnák majd a lengyelek is : szabadok vol-1 B. Szabó L. Forgách élete (Magy. Tört. Életrajzok) 220. 1. 2 Szádeczky L. : Báthory István lengyel királlyá választása. Budapest, 1887. 158. 1. 3 Kitűnik ez Dudith leveléből, Szádeczky i. m. 178. 1. 1 Szádeczky i. m. 146. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents