Századok – 1933

Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481

506 TÓTH ZOLTÁN. [10] Hogy a német édestest vérének, az ú. n. római formulának egyik pillérje, a Warmund ivreai püspök III. Ottó-kori pontifikáléjában található királyordó, a szövegek ismerői előtt nem szorul bizonyításra. Waitz a kettőt könnyebb áttekintés kedvéért egybe is foglalta, s úgy adta ki sokat idézett alapvető művében ; állítva egyúttal, hogy Ivrea X. századi eredete a rómainak nevezett szövegezés korát is meghatározza, lévén az előbbi az utóbbinak kivonata. Ezt az eredeteztetést nem fogadhattam el, s gondolom, sikerült is a szövegek részletes elemzése során kimutatnom, hogy a római formula, éppen ellenkezőleg, Ivrea kibővítése a német gyakorlatra jellemző hosszúéletű allokúciókkal, s két Ivreában még ismeretlen fejedelmi jelvénnyel, a gyűrű és jogarral, melyek egyike (a gyűrű) német környezetben bizonyíthatóan csak a XI. század második felében bukkan fel. Két diametriálisan ellentétes származtatás áll itt egymással szemben, s bár eredményével nem érthettem egyet, el kell természetesen ismernem, hogy Waitz választása önmagában éppen olyan lehetséges volt, mint az enyém. Több kisebbhorderejű s dolgozatomban bőven kifejtett érv mellett mindössze, vagy főleg, a gyűrű szerepeltetése s a jelvénycsoportok és a hozzájuk fűzött allokúciók kurtítást kizáró alkata és elrendezése döntött végül is ellene. Harmadik lehetőségre Waitz nem gondolt, gondolt ellenben Bartoniek Emma. Elfogadja, hogy az ivreai ordó nem lehet a római kivonata, de egy merész fordulattal egyszersmind kijelenti, hogy a két szöveg között felesleges időbeli egymásutánt keresni. ,,Amikor kész a rubrika-ordó (Ivrea), akkor kész már a szövegordó (római formula ) is." Az egyik szövegkönyv csak a rubrikákat tartalmazta, ezekhez másikból olvasták hozzá a megfelelő allokuciókat. ,,Mert általános jelenség egészen a XIII. századig az egyházi szertartáskönyvek minden fajtájában az, hogy külön-külön lép fel egyazon szertartásnak egyidőben keletkezett, de különnemű része : a rubrikák és a szöveg." S miután részletesen felvilágosított az egyházi szövegkönyvek különböző fajtáiról és szerepéről, végül egy XIII. századbeli francia rubrika-ordóra hivatkozik, melyből kétséget kizáróan kiderül, hogy imái külön ordinariusban keresendők. Vájjon el van-e ezzel az ivreai és római formula sorsa és viszonya intézve ? Bartoniek az ordók leszármazásának és alkalmaztatásának igen bonyolult kérdésterületein annak idején kétségkívül érdemes munkát végzett, de a szövegek architektúráját — mint látszik — mégsem gondolta és élte át ízig-vérig.