Századok – 1933

Történeti irodalom - Hegedüs Lóránt: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája. Ism.: Angyal Dávid 460 - Hegedüs Lóránt: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája bizonyítékai. Ism.: Angyal Dávid 460

464 TÖRTÉNETI IRODALOM. mában. Inkább az a csodálatos, hogy a döblingi éveket még Széchenyi tisztelői is olyan rideg racionalizmussal magyarázzák. Sajnáljuk, hogy H. is hozzájuk csatlakozik. Ma már egészen kétségtelen — egyebek között Viszota újabb adataiból is —, hogy a döblingi remete 1848 szeptemberétől haláláig elmezavarban szenvedett. Betegségének fejleményei szerint állapota változott a több, mint 11 évi időszakban, de alapjában véve mindig olyan volt ez az állapot, mint a rögeszmétől kínzott betegeké szokott lenni. Az ilyen állapot nem zárja ki a legcsodálatosabb intellektuális munkásságot sem. Azonban mégis különös volna szellemileg ép embernek nevezni azt, aki 11 éven át az őrültek házába zárkózik, noha egy fényes palotában kényelmesen élhetne családja és nemzete tiszteletétől környezve. H. azt hiszi — ha jól értettük fejtegetéseit —, hogy Széchenyit szép szerével, vagy erőszakkal családja kivitethette volna Döblingből. Mi azt hisszük, hogy nem volt földi hatalom, mely Széchenyit élve vitethette volna ki Döblingből. Már 1859 október 22-én, tehát jóval a házkutatás előtt mondotta Széchenyi környezetének, hogy „élve én innen ki nem megyek". (Károlyi, I. k., 399. 1.) Nem is mehetett ki, hiszen vezekelt Döblingben képzelt bűneiért. A „phantasia genieje" volt, mint azt már 1907-ben bátorkodtam mondani. (Kultúra és Tudomány. Tanulmányok. 151. 1.) s mint újabban Schaffer tanár úr tőlem függetlenül megállapítja ugyanezt, pszichiátriái elmélkedések kapcsán. (Magyar Szemle, 1933. Augusztus.) így tehát a pszichiátriái módszer ugyanazt az eredményt érte el, mint a tisztán moraUs és lélektani motívumokkal dolgozó. De ez a phantasia genie veszedelmes adomány. Széchenyivel fantáziája elhitette a szörnyű bűnt és vallási érzése reászabta vezeklésül azt a fogadalmat, hogy élve ne hagyja el Döblinget. Öngyilkosságát is ez a fogadalom siettette — nem okozta, mert öngyilkos lett volna előbb-utóbb, a házkutatás nélkül is. E házkutatás azonban szörnyen nyugtalanította, nem is a nagy szatíra miatt. Már március 9-én, mikor még nem tudta, hogy a nagy szatírát lefoglalták Kiss Mártonnál, a bölcs szamárnál, ezt írja naplójába : „Felöltözve aludtam a „Sorgensthul"-ban. Végem közelget. A végtelenségig fognak bosszantani a hamis szégyenből, hogy ostobaságot követtek el." A közelgő vég tehát nem az elkobzott iratok tartalmával kapcsolatos, hanem azzal az aggodalommal, hogy ki fogják hurczolni a refugium peccatorumból. Minő hálás téma ez egy regényes életrajz írójának, kivált, ha még hozzáveszi azt a tokaji bort, melyet az öngyilkosságra elszánt döblingi remete Lord Loftusnak küldött, közvetlenül halála előtt, hogy ez adománnyal is kegyeibe ajánlja a lordnak a magyarság ügyét. Meg kell még emlékeznünk a kritikai bibliográfiáról is, melyet H. könyveinek függelékéül tett közzé külön fejezetben. Ez a füzet igen becses. Mutatja, hogy H. milyen alaposan dolgozott, mindent elolvasott, amit Széchenyi írt s amit róla írtak és megjegyzései az egyes kérdésekről - bármit gondoljunk róluk —, figyelemre méltók és érdeklődést ébresztők. Valóban, H. szeretettel írta köny-