Századok – 1933

Történeti irodalom - Ifj. Iványi-Grünwald Béla: Gr. Széchenyi István: Hitel. Ism.: Ungár László 455

456 TÖRTÉNETI IRODALOM. gondolatvilággal érzett rokonságot, míg a legnagyobb magyar szellemvilága inkább az általa alapított Tudományos Akadémia falai közt talált szeretetteljes gondozásra. A nagy ellenfél árnyéka elhomályosította Széchenyi alakját s azok a kevesek, kik közé Eötvös is tartozott, Széchenyi megbírálását a jövőre bízták, „mely korunk előítéletei, érdekei s szenvedélyének határán kívül állva a küzdelmekről, melyeken mi keresztül mentünk, majdan ki fogja mondani igazságos ítéletét azon férfiúról, kit míg élt, még ellenei is a küzdelem legszenvedélyesebb pillanatában a legnagyobb magyarnak neveztek."1 A közvélemény ilyen atmoszférájának nyomása alól a tudós is nagy erőfeszítések árán vonhatja ki magát. Néhány kiváló történetírónk az esszéíró Kemény nyomán finom érzékkel, a metodika minden eszközét igénybevéve, mégis valódi történeti megértéssel közeledett Széchenyi alakja felé, a jövendő számára egyengetve a szintézis útját. Jött a világháború, hatvanhét keretei széthullottak és a trianoni katasztrófa a nemes gróf alakját közvetlen közelségbe hozta ; esetlegességektől független értékeit először Szekfű Gyula tárta elénk. A Széchenyi-kutatók, eltekintve most a XIX. század világnézeti irányától, mely a Hitelt „a magyar liberalizmus bibliájának nevezte", a pozitivista módszer munkametódusát alkalmazták műveinek magyarázatánál. Midőn a szerző szellemi és lelki alkatának irracionális elemeibe kellene az összkép érdekében behatolniok, tagadják a géniusz szárnyalását és Lombroso s Mantegazza munkáira hivatkoznak. A szintézistől valóságos félelem riasztja a kutatót s amikor Széchenyi rendszerét akarja bemutatni, nem meri azt maga összeállítani, mert attól fél, hogy az inkább saját rendszere lesz, mint Széchenyié. Ezért összekeresi eszméinek „főkategóriáit", melyet gondolatainak átértése után szerkeszt meg. Az egyes, általa megállapított kategóriákba a gondolatokat külön kiírja és azokat „az illető műnek eredeti lapszámára való pontos hivatkozással" állítja a maga helyére. így lesz a Hitel „töredékek halmaza". A munka, mely organikus egységet alkot, mesterségesen szétdaraboltatott, viszont a „rendszer" bőséges „közbeszúrt" részletekkel gyarapodott s a kutató az olvasókkal együtt úgy járt, „mint Sicilia némely kies völgyein a kopók, < melyek a virágoknak illatja miatt a vad nyomát el szokták veszteni". (Kemény.) A rendszerből Széchenyi-antológia lett ilyen i vezérszavakkal : „A világegyetem és harmóniája", „Az Isten örök törvényei", „Élet és halál", „A bitorolt hírnév", „Mindent a maga helyén és idején".2 A szerző egyéniségének és gondolatainak összefüggését ez a módszer nem volt képes felfogni s a lángelme nagyságával nem tudott mit kezdeni. A polgári józanság úgy tekinti az ilyen szellemet, mint amely már a patológia határán jár, tépelődéseit és lelki fájdalmait „az agyhártya táplálásában beállt zavarnak" véli. De a nagy egyéniség nyomasztó 1 Akadémiai emlékbeszéd 1860 okt. 13. 2 Gaal Jenő: Gróf Széchenyi István nemzeti politikája. Bp. 1902.