Századok – 1933
Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A nagyszombati csata - 400
408 MARKÓ ÁRPÁD. védekezik, érthetetlennek találta Bercsényi javaslatát. Nem is hitte azt, hogy Heister a csatatérről északnyugati irányban akar eltávozni, mert ha, ami valószínű, Lipótvár felé folytatja útját, egész biztosan megakad a Nagyszombatot északról szegélyező tó és a patak ottani mocsaras medre miatt. Azt is megérthetjük, hogy Rákóczit bosszantotta, hogy Bercsényi újból változtatni akar az ő tervein, hiszen a csatára való felvonulás s annak kezdete sem egészen úgy történt, ahogy azt ő mint fővezér elképzelte és akarta. Norwall fejtegetéseire tehát indulatosan válaszolt és azt üzente Bercsényinek, hogy nem azért jöttek ide, hogy „mogyorót pattogtassanak" („nous n'étions pas venus pour croquer des noisettes".)1 Ne tétovázzon tehát tovább, hanem rohanja meg azonnal Heiter balra terjeszkedő szárnyát. Ezalatt azonban Heister balszélső osztagai már túl haladtak azon a ponton, ahol Bercsényi jobbszárnya volt, úgy, hogy a kuruc tábornok parancsára ellene induló Ebeczky István huszárezredének, félkanyarodást kellett végrehajtani jobbra, hogy azokat utóiérje. Bercsényi úgylátszik nem adott szabatos parancsot a keze alatt levő egész arcvonalának, illetve nem tájékoztatta a többi ezredparancsnokot arról, hogy csak Ebeczky ezredét rendelte ki Heister balszárnyának feltartóztatására. Az Ebeczkynek adott parancs után Bercsényi a derékhad felé vágtatott, hogy — mint Rákóczi írja — a gyalogságot harcba indítsa. Ez fölösleges volt, mert hiszen a derékhad nem állott Bercsényi parancsa alatt. Annak, hogy ez a tábornok, a csata e fázisában legfontosabb seregcsoportnak — a jobb szárny lovasságnak — vezetését kihagyta csúszni kezéből, hamarosan megvolt a káros következménye. Ebeczky rohamjelet fúvatott s huszáraival elindult. A vele szomszédos huszárezredek, Deák Ferenc, János Deák, Illosvay és a többiek, amelyek Bercsényitől más parancsot nem kaptak, átvették a jelet s amikor Ebeczky rohamra indult, az egész jobbszárny lovassága, az udvari karabélyosok kivételével, parancs nélkül utána vágtatott. Ezzel megszakad az összeköttetés a jobbszárny lovassága és a derékhad gyalogsága között, amely ekkor már szintén harcba lépett. (1. mozzanat.) Ebeczky lendületes rohamát siker koronázta. A németek beszüntették balra húzódásukat és Heister hadtestének balszárnyán véres verekedés kezdődött. A Häselingen, 1 Rákóczi : Mémoires, V. к. 193. 1.