Századok – 1933
Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A nagyszombati csata - 400
A NAGYSZOMBATI CSATA. 407 A Wienerisches Diarium, amely pedig minden csata után a legfőbb császári vezér Bécsbe küldött jelentését, ez esetben tehát Heisterét, majdnem szószerint közli, határozottan kijelenti, hogy Heister alig készült el seregének felállításával : „so habe der Feind dieselbe schon attaquiert".1 A harcot úgylátszik a fejedelem parancsának bevárása nélkül, Fierville kezdte meg ezzel a tüzérségi tűzzel. Heister tüzérsége azonnal viszonozta a kurucok ágyútüzét s ennek a nagy detonációval járó tüzérpárbajnak megvolt Rákóczi szerint az a haszna, hogy az ágyúdörgés szétoszlatta a tájra boruló ködöt, így hát tisztán lehetett Heister csata vonalait látni. Rákóczi azonnal ágyúihoz vágtatott, hogy közvetlen közelből figyelje és vezesse a harcot. Eleinte túlközel volt a tűzvonalhoz, tehát állandóan életveszélyben forgott. Helyét, környezetének rábeszélésére, csak akkor volt hajlandó elhagyni, amikor egy ágyúgolyó közvetlenül mellette becsapódva, leszakította egyik szolgájának lábát. Kissé hátrább ment tehát arra a dombra, amely a város északkeleti sarkán volt és a csata további mozzanatait, innen, közvetlenül az udvari lovas karabélyosok közeléből nézte.2 Heister a tüzérpárbaj alatt megdöbbenve látta, hogy a kurucok arcvonala mennyivel hosszabb az övénél. Azt, hogy a két hosszú kuruc lovasszárny csak egy-egy harcvonalból áll, a hóvihar és köd miatt nem figyelhette meg. Eszébe juthatott a felévvel ezelőtti koroncói csatája, ahol a kurucok vonalaikkal teljesen körülzárták hadtestét.3 Ezt az átkarolást kikerülendő, balszárnyán álló csapatainak megparancsolta, hogy balra húzódva induljanak el északnyugati irányba és a kuruc jobbszárny várható átkaroló mozdulata elől térjenek ki. Ezt a mozdulatot Bercsényi észrevette s azt hitte, hogy Heister a csatát elkerüli és egész seregével a Parna-patak mentén akar a csatatérről eltávozni. Egyik hadsegédét, Nor wall gróf lotharingiai származású dragonyosezredest, — aki a francia tisztekkel együtt jött Rákóczi seregéhez — a fejedelemhez küldte azzal a jelentéssel és azt javasolta, hogy hagyják a császáriakat nyugodtan elvonulni. Rákóczi, aki magasabban levő láláspontjárói talán jobban láthatta az egész helyzetet s tapasztalhatta a tüzérharc alatt, hogy Heister szívósan 1 Wienerisches Diarium, 1704. 148. sz. 2 Thaly K. : Nagyszombati harc, 41. l.-ján közli ezt az epizódot, Kazy (Hist. Univ. Tyrnov, 169. 1.) alapján. 8 Wienerisches Diarium, 1704. id. helyen. „Der Feind die Schlachtordnung in die Mitte zu nehmen gedacht."