Századok – 1933
Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A nagyszombati csata - 400
A NAGYSZOMBATI CSATA. 401 keretek között kezdhette meg az a küzdőfél, amelyik a csatarend felállításával előbb elkészült. A nagyszombati csata tehát egy „bataille rangée" tipikus példája volt. Ezt a körülményt külön hangsúlyozni kívánom, mert a kuruc hadjárat történetében nagyon ritkán ismétlődött meg ez az eset, és akkor is csak kisebb kötelékekkel. Az a hely, amelyet Rákócziék a másnapi küzdelem színteréül választottak, átlag 3 km széles és 6—7 km hosszú lapos dombhát volt, tehát olyan nagy terület, amely 20— 20.000 ember összecsapására az akkor szokásos zártrendű alakulatokban teljesen elegendő volt. A téli fagyott földön minden fegyvernem akadálytalanul mozoghatott. A csatatér mintegy 6—7 km-es sávjának keleti szegélyét a Nagyszombat város alatt folyó Tirnava-patak, maga a város, amely e patak völgyében egy alacsony dombon feküdt, végül a várost északról szegélyező, ma már eltűnt tó alkotta. Nyugati szegélyén a Parna-patak erdős bozótos völgye feküdt, amely Kolinovits szerint abban az időben mocsaras azt összes többi forrásaink (Kolinovits, Bél Mátyás) egybehangzóan állítják. Az említett két vázlatrajzot, amelyet a fejedelem Forgáchnak és Károlyinak küldött a csata után, Thaly kétségtelen hitelességűnek mondja. Ez igaz, ami a kuruc hadrendet illette, a császári hadrendben azonban több téves vagy legalább is zavaros adatot találunk, amelynek oka nagyon természetes, hiszen azokat Rákóczi főhadiszállása a csata után, valószínűen a császári foglyok vagy sebesültek vallomásai alapján állította össze. Hogy ez az összeállítás nem pontos, annak bizonyítéka nemcsak több olyan ezrednév, amely a császári sereg hadrendjében sohasem fordult elő, hanem az is, hogy éppen az a két zászlóalj, a Wobeser-ezred zászlóaljai, amelyek a csatában a legtöbbet szenvedtek, ebben a táblázatban ilyen néven nem találhatók. Thaly, a kuruc lovasság felállításánál és küzdelménél, a többször idézett egykorú vázlatok alapján mindig 17 lovasezredről beszól, holott csak 15 van ott feltüntetve. Itt mutatok rá Thalynak arra a többször előforduló tévedésére is, hogy a „stratégia", azaz seregvezetés és a „taktika", azaz csapatvezetés fogalmait sokszor tévesen alkalmazza és összekeveri. E csata leírásánál például erről szóló külön munkájában (49. és 51. 1.), a kuruc jobbszárny harcba sodródását, mint nagy stratégiai hibát és : „a fensőbb stratégia szempontjából való nagy szerencsétlenséget" tünteti fel, holott ehhez a stratégiának semmi köze. Csata közben a harcvonal egy-egy csoportja, csakis harcászati, taktikai hibát követhet el. E csata körül stratégiai kérdés volt az, hogy Heister elérje Lipótvárat a kurucokkal való találkozás nélkül, vagy hogy sikerül-e Rákóczinak őt feltartóztatni s ezalatt Bottyán seregével a Csallóközön keresztül Pozsonyt és Bécset veszélyeztetni. .Amikor a csata megkezdődik, annak keretén belül, már csak a taktikának van szava. A csata eredményétől függnek azután újból a további stratégiai lépések, elgondolások, amihez visszont a taktikának már nincs köze. Utalok Pauler Gyula kritikájára Thaly e munkájáról (Századok, 1870. évf., 245. 1.), aki Thaly több történetírói tévedését már akkor megállapította. Századok. 1933. IX—X. 26
