Századok – 1933

Szemle - Mihályi Ernő: Egy kis polémia Croceval a barokkról. Ism.: Joó Tibor 233

szemle. 233 árstatisztikának pótolhatatlan forrásanyagot fog nyújtani. Nem kevésbbé hasznosak, bár e tekintetben nem kielégítő, az-akkori pénzek fémértékéről és a maihoz való viszonyáról nyújtott számításai. Különösen ki kell emelni a táblázatok világos beosztását. Minden árúfajra nézve — a két évszázados fejlődés folyamán — közli az árstatisztikát, végül diagrammban is bemutatja az áraknak a XVI. század elejétől a XVII. század végéig haladó folytonos emelkedését. A lembergi árfejlődés története nagyon sok hasonlóságot mutat az általános európai árfejlődési statisztika jellemvonásaival. Mindenekelőtt érdekes, hogy a XVI. század közepéig elsősorban a mezőgazdasági árak emelkednek nagyobb mértékben, míg a század második felében ez az emelkedés kiterjed a többi árucikkekre is. A XVI. század második fele a legerősebb hausse-tendenciát mutatja, hogy ez a XVII. század első felében kissé visszafejlődjék. De az élelmicikkek a XVII. században is megmaradnak magas árszínvonalukon. Említettük a könyvnek felbecsülhetetlen értékét magyar történelmi szempontból. A gabona-, bor-, élőállat-, méz- stb. árakat a két század folyamán csaknem minden évre vonatkozólag közli. Aki a magyar mezőgazdaság történetével vagy a magyar pénztörténettel foglalkozik, értékes összehasonlító anyagot talál a munkában ; de az sem nélkülözheti H. világos rendezésű, élvezetes stílusban kidolgozott könyvét, aki kereskedelemtörténeti problémák iránt érdeklődik. Megkönnyítik a munka használatát a már említett statisztikai táblák és diagrammok (154—307. 1.) és a nagy gonddal készített francia kivonat. Konioróczy György (Varsó). Mihályi Ernő : Egy kis polémia Croceval a barokkról. 1931. 8® 121. Croce felfogása, hogy a barokk nem egyéb művészeti eltévelyedésnél, kétségtelenül idejétmúlt klasszicista elfogultság és egész sereg alapos cáfolat érte. Ilyen szűk keretek közt azonban, mint M. értekezése, nehéz vele elbánni. M. pusztán állít Croce-val szemben, nem cáfol és bizonyít. Pedig ha egy-két elvi ponthoz kapcsolódott volna, e pár lapon is kifejthet legalább egy határozott szempontot. így a saját álláspontjának is csak felszínes vázolásáig jutott, bizonyító erő hijján, egészen egyoldalú irodalmi információk alapján. Ez az álláspont az újabb kutatások előtt époly kevéssé állhat meg, mint Croce-é. M. a barokkot mindenestől az ellenreformáció, s főként a spanyol ellenreformáció szellemével azonosítja. De akkor mit keres abban a névsorban, mellyel a barokk kor érdemeit óhajtja igazolni, Giordano Bruno, Spinoza, Galilei, Descartes, Rembrandt, Bethlen Gábor ? A barokk sem nem katholikus, sem nem protestáns, hanem van katholikus és van protestáns barokk, mert egyetemes európai szellemi áramlat volt. Ismeretes ugyanis, hogy nem egy szerző le tudja vezetni a protestantizmusból a barokkot. S végül bele esik M. is a Croce-nak felrótt hibába s egyik stílus szemszögéből ítéli meg a másikat : tökéletesebbnek tartja a barokkot a renaissance klasszicizmusánál, mert ez nem felel meg a barokk szépségeszménynek. Joó Tibor. (Szeged.) Delsaux, Hélène: Condorcet journaliste (1790—1794). Paris, Librairie Ancienne Honoré Champion. 1931. 8° 354 1. A francia felvilágosodás egyik legjelentősebb ideológusának s kétségkívül legkiemelkedőbb kultúrfilozófusának s kultúrpolitikusának forradalom alatti zsurnalisztikái működését tárgyalja D. nagy szorgalommal megírt könyve. Művének első része, — mely Condorcet hírlapírói pályafutását vázolja, publicista tevékenységét jellemzi s azokat a lapokat ismerteti, melyekbe Condorcet a forradalom alatt dolgozott —