Századok – 1933

Szemle - Soós Béla: Zwingli és Luther találkozása Marburgban. Ism.: Révész Imre 230

szemle. 231 református tan fölényét és diadalát olvassa ki belőle. A felvilágosodás befolyása alá került protestáns történetszemlélet a dogmatizmus csődjét látja benne s a Luther konzervativizmusával szembefordult Zwingliben a protestáns „szabadvizsgálódás" hősét ünnepli, akinek volt öntudata és bátorsága következetesebbnek lenni a nagy wittenberginéi. Végül -a modern protestáns történettudomány — mely a hívő intuíciót független kritikával ós mindenoldalú synthetikus szemlélettel igyekszik egyesíteni — azon az elvi alapon áll, hogy Marburgban egy szükségszerű történeti folyamat egyik csomópontja áll előttünk, amely nem felbomlást jelent, hanem kibomlást hoz magával : a protestantizmus alapeszméjében rejlő lehetőségeknek gazdagon egyéni típusokra való bomlását, amellyel a keresztyén egyház lelki tartalma és az emberiség szellemi élete nem károsodott, hanem gazdagodott, noha kétségtelen, hogy ezzel a gazdagodási folyamattal számos, az emberi végességből és gyarlóságból következő kínos és tragikus vonás is együtt járt. S.-nak ez a dolgozata a legutóbbi állásponton készült. A kérdésnek külföldön meglehetős régóta igen gazdag tudományos irodalma van, amely még egyre szaporodik, mert ennek az első nagy úrvacsorai tanvitának — éppen úgy, amint a Zwinglivel kapcsolatos egyéb, részben igen fontos kérdéseknek — még mindig vannak tisztázatlan oldalai, amelyeknek földerítésénél nagymennyiségű, eddig kiadatlan egykorú kéziratos anyagnak is súlyos szava lehet még. S. dolgozata ennek a tekintélyes tudományos anyagnak és kiterjedt tudományos munkásságnak minden eredményéről és minden problémájáról teljesen tájékozott szerzőre vall. Seholsem vált kiválasztott tudományos kalauzainak vak követőjévé és puszta referálójává, hanem minden lényeges ponton visszament magukig az eredeti forrásokig, elsősorban a nagy vita irodalmának minden jelentősebb termékéig, ismételt helyszíni kutatásokat is folytatott a zürichi gazdag könyv-és levéltárakban s ilyen módon teljesen önálló felfogásban és alakításban tárhatta elénk a nagy vita bonyodalmas előtörténetét és lefolyását. Különösen nagy érdeme, hogy a sajátos theológiai mozzanatokon kívül gondosan fölfejtette a köréjük és hovatovább reájuk fonódó politikai szálakat is : a császár, illetőleg a Habsburg-ház és a német rendek egymással homlokegyenest ellenkező politikai törekvéseit, amelyeket a vallási ellentét még jobban kiélesített, az őskantonok és Zürich meg néhány más svájci városállam eltérő s részben ellentétes egyházi és világi politikai magoktartását, végül a Zwingli egyéni magasröptű politikai tervezgetéseit, amelyekkel éppen a marburgi vitát rendező Hesseni Fülöp rokonszenvezett legnagyobb megértéssel. Mindezek a politikai mozzanatok a nagy theológiai harc menetét kétségtelenül erősen befolyásolták, erősen színezték s itt-ott bonyolították, de — és itt van az önként, erőltetés nélkül kibomló legszebb eredménye S. dolgozatának — döntő irányítást a szembenálló felek egyike sem a politikából kapott (Zwingli sem, akit a régebbi és az újabb szakirodalomban elég gyakran vádolnak ezzel), hanem a saját mély és tiszteletet érdemlő, egész szellemiségével összenőtt theológiai alapmeggyőződósből, amelyből a mindkét oldalon megvolt igen tiszta és becsületes közeledési és egyezkedési szándék ellenére sem bírtak engedni semmi lényegest. A legnemesebb s egyben legtragikusabb vonás ennek a vitának a történetében éppen az, hogy Luther is, Zwingli is világosan látta mindazokat a hátrányos következményeket, amelyek az ő végleges theológiai szétkülönbözésiik esetén rá fognak szakadni pusztító jégverésként a még csak kalászában lévő új egyházi