Századok – 1933

Történeti irodalom - Alföldi András: Leletek a hún korszakból és ethnikai szétválasztásuk. Ism.: A. M. Tallgren 192

199 történeti irodalom. kájába a pontusi steppék és Ázsia leleteit is, mint az összehasonlító régészetnek legfontosabb anyagát. Hunnak bizonyultak azok az aranyműves munkák, amelyeket cellákba rakott színes kövekkel díszítettek. Ezek régebben kizárólag mint germán emlékek szerepeltek. Technikájuk és a vele kapcsolatos új stílus a görög városokban és Perzsiában alakult ki és lassan a szkíta steppekultúrán is győzedelmeskedve, északon és keleten is elterjedt. Eredetileg nem volt zárt, jellegzetes népi színezete, de a korai császárok idejében a steppék népeinél otthonossá lett, az ősi állatstílus rovására. Sokkal kisebb szerepe volt a távoli határterületeken, például Kelet-Ázsiában, de a nyugat szibériai és turkesztáni steppéken, ahol az időben a hunok laktak, ez a stílusátalakulás valóban végbement. A hunokon kívül ezt az új stílust az alánok és a keleti germánok is általában átvették. Ennek az etnikailag nem egységes stílusnak etnográfiai csoportjait A., aki ezt a kérdést először állította fel helyesen, szétválasztotta és meghatározta. A leleteket és a leletdarabokat elemezve, valamint a klasszikus irodalom tudósításainak a vizsgálatokba való belevonásával jut el A. mind történetileg, mind régészetileg fontos új eredményeihez. Hun emlékeknek bizonyultak Közép-Európában íjak és nyilaki a tegeznek (nyeregnek?) pikkelyes lemezborításai, kardhüvelyek, tőrök és kések ; a lószerszám és fegyveröv díszei, többnyire aranylemezből, préselt, egyszerű, geometrikus ornamentikával díszítve (31. 1.) és az úgynevezett hun üstök, amelyek ilyen kapcsolatban részben már ismeretesek voltak. Oroszországi jegyzeteimből A. gyűjtését még a következő négy darabbal egészíthetem ki : A szaratovi múzeumban 2 db, az egyik szuszlyi temető 11. sírjából, a szamarai és pokrovszki múzeumokban pedig egyegy példány van még belőlük. Hogy a hun kultúrának jellege még inkább kidomborodjék, A. elemzi a hun, alán és germán emlékanyag közös elemeit (36. 1.) és igen jó megfigyeléseket végez. (Engem különösen érdekel a 37. 1. 68. jegyzet, ahol a késő illyr-pannoniai borostyánkő-amuletteket említi ; ezek a balti területeken is ismeretesek. L. erre a kapcsolatra a Congressus secundus arch, baltié. Rigae, 1930-ban megjelent cikkemet. 167. és k. 1.) Ez a tárgyalás nagyon értékes; így mindenekelőtt a keramikának leírása, keletkezésének és fejlődésének története. Éppen ily alapvető a délorosz elemek áttekintése a hunok forma- (csatok) és ornamentika-kincsében, amely részben párhuzamosan halad a germán, a Pontus vidékéről átvett elemekkel (58. és kk. 1.). A hun birodalom megalakulása óta harci jellegű volt. Főleg a lovasságnak és az íjászoknak volt átütő erejük. A rómaiak is használatba vettek hun katonai felszerelési tárgyakat, amire A. igen sok jellemző példát hoz fel nemcsak a pannóniai, hanem más római határprovinciák leleteiből is. Nagyon jól jellemzi a hun birodalomnas szerepét (55. 1.), de ezúttal nem volt szándékában kultúrtörténeti ábrázolását adni, amint ezt korábban az Századok. 1933. IV—VI. 13