Századok – 1933

Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: Történelmi értékelés és átértékelés 129

.történelmi értékelés és átértékelés. 157 ménytelenségének szemüvegén át tekintjük ! így eleve meddőnek látunk mindent, egy nemzedék kárbaveszett erőfecsérlésének. Előbb önmagát, a Mátyás középeurópai imperializmusát kell megértenünk ; legalább volt valaki, ki egyszer megpróbálta azt, ami lehetetlennek bizonyult ugyan, de nem vádolható az ölbetett kezek politikájával. Épp így a barokk fejedelmek megpróbáltak egy-egy problémamegoldást, de ha nem is sikerült sok vállalkozásuk, tanújelét adták elszánt aktivitásuknak : egy, szerves és központosított állam alakítását célozva megmutatták az étatizmus maximumának lehe' tőségeit. A történet kísérletekből áll ; az eredménytelenség nem igazolja azt, hogy helyesebb, ha kísérletek általában nem is történtek volna. „Über den Geschichten ist die Geschichte" (Droysen). Midőn a kort tartjuk „megértés-egységnek", amelybe a I történetíró beleéli magát, szintézist helyezünk előtérbe, egy szinguláris egység1 látásának jogait hangsúlyozzuk. A történetíró, mikor ebbe az egységbe belehelyezkedik, a kor teljes, dinamikus értékét átérzi. Elve az, amit az újabb logika hangsúlyoz : „Minden mindennel összefügg" (Pauler Ákos). A történet is csak akkor lesz érthető a történetíró számára, ha teljes énje behatol a korszak jellemébe, j megszűnik jelenkori kapcsolatából adódó partikularitása. 8. A történetíró jelenének és jövőképeinek befolyása. „Le présent est plein de l'avenir et chargé du passé." ' Leibniznek ez az ismert tétele már régóta figyelmeztet arra, hogy szigorú értelemben a jelen eltörpül, csak egy tűnő pillanat ; az „épp most" ideje, amidőn felvillan valami a tudatunkban s valaminő aktív fordulat játszódik le benne, eszmélési vagy elhatározási aktus, ámde ennek az úgynevezett jelennek a tartalma két irány : a mult és a jövő felé mutat. A mult áthat bennünket tartalmával, hagyományával, de sajátoskép ugyanakkor telve vagyunk jövőre való feszüléssel, él bennünk a saját jövőnk képe. Ez a kettő indít bennünket állásfoglalásokra, reflexiókra és tettekre. Amit ,,jelen"-nek mondunk, sokkal inkább az, ami akarunk lenni, mint amik vagyunk ; az, ami felé tovafeszülünk. A jelen tartalmában a készülés az uralkodó. A jövő felé haladó én az aktív én, 1 „A történelemben még az is, ami a legáltalánosabb, . . . voltakép valami egyes és egyéni, t. i. egy hosszabb korszak (Zeitabschnitt) vagy valami széleskörű esemény (Hauptbegebenheit) ; ehhez úgy viszonylik a különleges, mint rész az egészhez, nem pedig mint eset a szabályhoz." Ezt íme, Schopenhauer is kiérzi.