Századok – 1933

Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: Történelmi értékelés és átértékelés 129

158 dékán y istván. mely az alkotás csiráit fejleszti, illetőleg az alkotás parazsát lángralobbantja. A történetíró is aktív lény, aki korának gyermeke, „jelenének" része, tehát a múltját és a jövőjét tartalmazza együtt, egyidőben. Benne van kora áramlatában, maga is alkotó, teremtő — legalább gondolatban, elképzelésben. Nem kivétel, hanem inkább szabály,1

hogy a történetíró élénken foglal állást kora problémái iránt, ha nem épp a politikai tettek, úgy a politikai megítélések mezején. Nem valami új, lelki funkcióra utalunk, hanem csak hangsúlyozás van abban, ha azt mondjuk valakiről : „történetpolitikus." Ez igaz, publicista is, aki a történeti megítélés (értékelés) formáit terjeszti, propagálja, míg a tulajdonképeni történetíró ezt bensőleg — megteszi, csak a propagálás alkalmairól mond le, hogy pusztán tudós maradhasson. Ez utóbbi attitűdben csak a külső forma : a propagatív jellem más, i a belső lényeg : a belső állásfoglalás lélektanilag ugyanaz. A történetpolitikusban a „szociális én"2

szólal meg ; mások felé sugároz, hat, mások lelki világának alakítására érez igényt. írása scientia militans. A történetíróban a teoretikus én eszméje uralkodik. Ámde elérheti-e ez eszméjét? Hideg, tükröző felületté nem tud átalakulni, midőn eredeti beállítódása ergológiai beállítottság.3

i 1 Több példa : A történelmi kultúra eszméi Nietzsche korában c. közleményünkben. Budapesti Szemle. 1917. 2 Abban az értelemben írjuk ezt, ahogyan ezt „alapjellem" (!) gyanánt kimutattuk : Az emberi jellem alapformái. 1932. (A M. Filoz. Társ. Értekezései. 4. füz.) és Az értéktelt én karakterológiájának problematikája. Athenaeum, 1932. 3 Litt (Geschichte und Leben3, 1930. 197. 1.) jól sejti, bár még nem látja tisztán a kérdés lényegét; (198. 1.) „jelenségről" beszél a történelemben is, de a tárgy és kutató sajátos viszonyára már ráeszmél ; ideiktatjuk egész fejtegetését : „Es waltet hier eine Beziehung zwischen dem Geist, des historisch Erkennenden und dem Geist des historisch zu Erkennenden, durch welche sich diese Betätigung des Denkens charakteristisch von der naturwissenschaftlichen unterscheidet ; es ist ein Lebensverhältnis, nicht ein rein intellektuelles Interesse, das beide miteinander verknüpft. Durchleuchtet man die Struktur dieses iebensverhältnisses, so wird alsbald ersichtlich, wie es um das Verhältnis zwischen der historischen Betrachtung eines Objekts und dem Wert, den das gleiche Objekt für den Betrachter etwa haben mag, bestellt ist. Denn während eine rein intellektuelle Bearbeitung des Objekts nur dadurch möglich wird, dass das Subjekt alle Wertungen, die es mit diesem verbindet, zum Schweigen bringt, lässt jenes Lebensverhältnis, das als solches das Ganze des erkennenden Subjekts, nicht blos eine Teilfunktion, in Anspruch nimmt, gerade die zentralen Schichten der Persönlichkeit in Kraft treten, die sich in ihren Werthaltungen am unzweideutigsten kundtun."