Századok – 1933
Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: Történelmi értékelés és átértékelés 129
.történelmi értékelés és átértékelés. 141 térőleg folytak le, azaz irreverzibilisek.1 Értékre vonatkoztatás van számos téren, például abban, amit újabban „kultúrkritikának" neveznek.2 Értékrevonatkoztatás van a rendszeres (fogalmi) értékdiszciplinákban, sőt az úgynevezett politikákban (népesség- és gazdaságpolitika, társadalompolitika, kultúrpolitika stb.). Az értékre-vonatkoztatás ismét igen tág tudomány-körre utal s nem speciálisan a történelemre. így Rickert nem is a történelem, hanem sokkal általánosabban a kultúrtudományok komplexumát jellemezte elméletével. Még nem jutott a lényegig. Ha Windelhand „idiografikus" (sajátosság-leíró) tudományt lát a történelemben, van még szemlélete — mint kiváló filozófia-történésznek — a történetírói munka jelleméről ; és nem akart mindent elmondani róla. Rickert, mint az előbbi tanítványa, tüzetes vizsgálatba fogott s a lényegig még sem jutott el, I mert nincs szemléletes képe a történész tárgy-felfogásáról. Rickert a történelmet, bármennyire radikális ellentétet I képzel is el magában a természettudományi felfogással szemben, mégis csak arra utalja, hogy tárgyát, más tudományokkal azonosan, disztanciálva, ,,jelenség"-nek fogja fel. Mi ezen túlmegyünk. Tagadjuk magát az azonos tárgy-I disztanciálódást. A történetírónak első, alapvető aktusa ) már abban megvan, hogy mikép fogadja a tárgyát ; maga élé veszi-e, miként a természettudós, azaz „jelenségként" szembehelyezi magával, avagy magához veszi-e. Másodlagos kérdés lesz az, hogy általános vagy szinguláris fogalmakba olvasztja-e a felfogott tárgyat. A felfogás már (szingularizáló) forma, a tárgy „fogadása" pedig ezt megelőző attitiidszerű aktus és éppen ebben van a történetíró sajátsága. A történész és a maga tárgya : az emberi „történések" világa közel vannak egymáshoz. A történész nem is legfőképen külvilági „jelenségeket" vizsgál, hanem oly emberi eseményeket, amelyek nem eltárgyiasított módon előtte, „kint" vannak, hanem oly emberi „tényeket," amelyek „az emberiség tettei," azaz munkái. A történet igazi tárgyánál nyomban valaminő nem-tárgyias, hanem perszonális-emberi mozzanat 1V. ö. erre nézve: A történettudomány módszertana. A M. Tört. tud. kézikönyve. I. 2. 1923. 2 A történettudományon belül is lehetséges kultúrkritika. De hogy a kettőnek területe nem födi egymást, mutatja az, hogy míg a történelem szükségkép genetikus, addig a „kultúrkritika" nem szükségkép, sőt inkább kivételesen, de mindenesetre csak esetlegesen genetikus jellegű vizsgálat. A kultúrkritika mivoltáról legújabban A. Dempf írt : Kulturphilosophie. 1932. (Handbuch d. Philosophie. Oldenburg) 42. Ik.
