Századok – 1932

Történeti irodalom - Fodor Ferenc: Egy palócfalu életrajza. Ism.: Szabó István 75

TÖRTÉNETI IRODALOM. 77 hogy a szerzőnek csupán a névazonosságra alapított felismerései végleges megállapítások formulázására nem eléggé érettek. A szerzőt az 1554. évi urbáriumból csupán a névsor, az 1672 május 18-i összeírásból pedig csupán a táblázat érdekelte s felhasználatlanul hagyta a névsorhoz és a táblázathoz fűzött leírásokat, holott ezek az úrbéri szolgáltatásokról és a gazdasági viszonyokról, az „életszintézis'' e mellőzhetetlen elemeiről becses tájékoztatást nyújtanak. Az 1554. évi urbáriumból például megállapítható, hogy a visnyói jobbágyok a dédesi jobbágyokéhoz hasonló szolgáltatásokra, vagyis sessionként egy forint fizetésére voltak kötelezve s a robot fejében, minthogy Visnyón allodiális föld nem volt, a közeli Szilváson tartoztak közösen a szilvásiakkal szántani ós kaszálni. A gabonából (ősziből és tavasziból) és a borból a dédesi vár használatára, az esztendős malacból pedig a földesúrnak adtak kilencedet. A méhkilenced ism'ét a váré volt. Ezeken kívül a várnagyoknak Szent Mihály napján és karácsonykor minden sessio után 12 dénárt, 1 kenyeret s 1 fertály (quartale unius cubuli) zabot s az egész falutól 4 csirkét, Szent György napkor pedig minden sessio után 12 dénárt, és 6 tojást kellett beszolgáltatni. A kocsigyártók abban az évben, mikor ezt a mesterségüket gyakorolják, a várnagynak 32 dénárt fizettek. Az elhagyott telkek kaszálója, melyet a jobbágyok felében tartoztak kaszálni s a bírságpénz is a várnagyokat illette. A Szepessy-féle elkobzott visnyói portio 1672 május 18-i összeírásában Varbó falunál, melyre mint azonosra utal a visnyói felvétel, szintén részletes leírása olvasható az úrbéri szolgáltatások megváltozott rendjének. Cenzust ekkor már nem fizettek, ellenben karácsonykor egy őzet, az őszi és tavaszi veteményekből, valamint a borból kilencedet, a makkoló disznóból és a bárányból dézsmát fizettek s a jószágos jobbágyok igájukkal és ekéjükkel, a többiek kézimunkával robotoltak a Szepessy-féle ongai kúriához. A visnyói makktermő erdőkben, mely a Szepessyek, illetőleg az elkobzás után a kincstár és a többi tulajdonos között közös volt, jó terméskor 2000 disznót is meg lehetett hizlalni. Ez és más hasonló adatok beillesztése és feldolgozása sok színes vonással gazdagította volna az „életrajzot." A rajz hűsége érdekében azonban a már későbbi időből felhasznált szövegek is helyesbítésre szorulnak. Az 1696. évi dicalis összeírásban, mint a portaszám kivetésénél számbajövő körülményeket, feljegyezték, hogy a falu terméketlen földön fekszik, katonai beszállásolásnak közepesen van kitéve s hogy két jószággal a földet nem lehet megszántani. A szerző ezekből csak a föld minősítésére vonatkozó megjegyzést ragadta ki, de tévesen a terméketlen („est in loco sterile") helyett termékenyt ( . . . fertile) olvasott ki (57. 1.) s ebben meg is nyugodott, bár „kissé" neki is hihetetlennek tűnt fel, hogy a sovány, hegyes földet termékenynek lehetett minősíteni. Az öszszeírás területmértékét, a terra metretae PosonienMs capax-t, szintén tévesen értelmezi a pozsonyi mérős föld helyett a szőlőknél használatos „kapás" földnek. Egy másik megállapítás, hogy a jobbágyok közül Visnyón „1720-ban már majdnem mindegyiknek nagyobb volt a rétje, mint az irtása", oda helyesbítendő, hogy 23 között 7 ilyen jobbágy volt. Az, hogy Visnyó a török hódoltsághoz tartozik, a dicalis összeírásokban nem 1570-ben, hanem 1564-ben