Századok – 1932

Értekezések - KRING MIKLÓS: Kun és jász társadalomelemek a középkorban - 35

KUN" ÉS JÁSZ TÁRSADALMUNK A KÖZÉPKORBAN. 45 rá ugyanezeket a birtokokat Károly Róbert mint bizonyos kunok magszakadása folytán ,,nostre collacioni pertinentes" adományozza Magyar Pálnak.1 Adataink mind azt bizonyítják, hogy még a XIV. század első harmadában sem beszélhetünk — a kor kifejezésével élve — a kunok keresztényi életéről. Törzsterületükre vonat­kozólag egyáltalában nem találunk róluk említést ebből az időből, adományba nyert birtokaik pedig csakhamar kisik­lottak kezükből. Szilárdabb megtelepedésről tehát még nem lehet szó, hisz — úgy látszik — adományos, tehát a feltételezhető előkelőbb rétegük sem tudott mit kezdeni a földdel. Ez indirekt bizonyítékok mellett a végleges letelepedés időpontjának meghatározásához talán hozzásegít a következő meggondolás : a kunokkal kapcsolatos oklevelekben a XIII. század folyamán és a XIV. század első három tizedében egvetlen-egyszer sem fordult elő a descensus, szállás szó. Ha a kunoknak és jászoknak, kikről az oklevelekben szó van, tartózkodási helyét közelebbről akarják meghatározni, akkor ezt ebben az időben, a tulajdonképeni kun és jász területeken kívül eső országrészeket bele nem értve, némi bizonytalansággal „circa" vagy „in circuitu" körülírással teszik. így 1325-ben a budai szigeti apácákkal szemben megidéznek bizonyos névszerint felsorolt „Jazones circa Chabam commorantes".2 1349-ben Lajos király meghagyja „Comanis in circuitu villarum Abad et Thomajmunustura vocatarum residentibus", hogy István szörényi bán halas­tavaiban ne halásszanak.3 Németh Gyula igen érdekes leírást közöl Radloff alap­ján4 a török nomád államok életéről. A nomadizáló török nyáron családtagjaitól elválva, nagy területeket jár be marhacsordáival. A legeltetésben hozzácsatlakozott szegé­nyebb emberek segítenek neki, együtt alkotva a legkisebb szociális közösséget, az úgynevezett ault. Télire azonban egyrészt, hogy a téli időszak esetleges nélkülözéseit könnyeb­ben viseljék, másrészt mivel a legeltetés szünetel, több aul kisebb területen összehúzódva tanyázik. 1 A határ leírásával egvütt olv. Zichy okmánytár I. köt. 262. 1. 2 Gyárfás I. i. m. III. köt. 466.1. Újra kiadva Tört. Tár 1910. évf. 156. 1. 3 U. o. III. köt. 486. 1. = Bánffy-oklevéltár I. köt. 164. 1. 4 Németh Gy. : A honfoglaló magyarság kialakulása. Budapest, 1930. 20. és köv. 1. RadlofCW. : Das' Kudatku Bilik . . . I. T. St. Petersburg, 1891.

Next

/
Thumbnails
Contents