Századok – 1932

Értekezések - KRING MIKLÓS: Kun és jász társadalomelemek a középkorban - 35

42 KRING MIKLÓS. végleges letelepedésük, annál áthidalhatatlanabbá vált az űr az 1279-i rendelkezés s a tényleges állapot között. Mint már említettem, a második kun törvény csupán a XVIII. század óta ismeretes, a korábbi időből nem találunk róla megemlékezést. A kunságnak a magyar rendiség keretébe való egyetemleges beillesztése papíron maradt. Mint akár a besenyőknek, akár a székelyeknek a magyar társadalomba való beolvadása, úgy a kunságé is a viszonyok adta lehetőségek szerint ment végbe. Feledésbe merült a kun privilégium, mert tartalma már fogalmazása pillanatában illuzórius volt. A fentebb említett két határpont (1279 és 1514) egyikét a kor szemlélete alapján igyekeztünk megérteni, lássuk mármost minő út vezet a másik határponthoz. Ennek az útnak a vizsgálata talán majd teljesen eltünteti a két határpont közt lévő még mindig igen nagy ellentétet. Π. „Cum autem rex Comanorum cum suis nobilibus et rusticis cepit Hungáriám, peragrare, quia iumentorum habebant armenta infinita, in pascuis, segetibus, hortis, virgultis, vineis et aliis Hungaros graviter offendebant" — írja az egykorú Rogerius.1 Ε párszavas tudósítás tipikusan jellemző a nomád életet folytató népre. Az 1243-ban hazánkba jött kunok elsősorban — kétségkívül — barmaik legeltetésével, vadászattal voltak elfoglalva s földmívelést időszakosan, csak a legszükségesebbekre korlátozva űztek. Ez az életmód — természetesen — nagy mozgékonysággal járt, ami a magyarság előrehaladottabb kultúrája mellett sokáig nem tarthatott. A XIII. század a két gazdasági életforma különbségét érezte s e különbséget a kereszténység és a pogányság ellentétében látta. A keresztényi élet a nomadizáló élet ellentétét jelentette.2 A magyarság jellemzően azt kívánta, hogy a kunok térjenek át a more Christianorum való életre. eorum tentoriis, familiis et peculiis transferebant" — olvassuk egy 1399-i pápai oklevélben. Gyárfás I. i. m. III. 532. 1. Még századok múlva is állattenyésztés a főfoglalkozásuk. Marczinkó F. : Középkori francia utazók Magvarországon. (Békefi-emlékkönyv, Budapest, 1912.) 121. 1. Balog M. : Oláh Miklós Hungariája. Budapest, 1903. 117. és köv. 1. 1 Endlicher, S. : Mon. Arp. 258. 1. 2 Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy a kor, a XIII. század látta így, nem pedig azt, hogy a pogányságról a kereszténységre való áttérés már kezdettől fogva az élet minden vonatkozását átgyúró,