Századok – 1932
Értekezések - KRING MIKLÓS: Kun és jász társadalomelemek a középkorban - 35
38 KRING MIKLÓS. A modern ember előtt első pillanatra alig érthető, páratlan eseményként, szinte máról-holnapra ékelődik jóformán a magyarság kellős közepébe 1243-ban (vagy 1244-ben) a kunoknak velük rokon, de erkölcseiben, szokásaiban már idegen nemzetisége.1 Valószínűleg a betelepedést követőleg csakhamar érezhetők voltak a kultúrfok különbözőségéből adódó ellentétek, különösen két irányban : egyházi téren és a magyarság életmódja tekintetében. Főleg a kun probléma egyházi oldalának rendezésére jött Magyarországba Fülöp fermói püspök 1278-ban s e probléma megoldási kísérletének kell tekintenünk a kun törvényeknek legalább is elsejét. IV. Lászlónak e két oklevele privilégium, még pedig a privilégiumoknak az az egyszerűbb fajtája, amely II. Endre uralkodása alatt öltött határozott formákat.2 A két oklevél egymással némileg összefügg. Az elsőben ígéret van a második kiadására, illetőleg arra vonatkozólag, hogy az eddig hozott 1 Az oguz-törökséghez tartozó kunok a XI. század harmadik negyedében, 1070 táján jelennek meg a Don-torkolat és az Al-Duna között. A kunokat, akiket a magyar krónika fehér kun, az orosz kútfők polovec, a bizánci források Komanoi néven emlegetnek, az a nagy mozgolódás lökte nyugat felé, amely a mongol birodalomnak hirtelen óriási arányokban való kibontakozásával állott összefüggésben. Ε keletről hajtó erő az 1223-i kalkamenti s az 1239-i végzetes volgai ütközet után még tovább nyugatra, hazánk területére sodorta nagy részüket Kuthen fejedelmük vezetése alatt. A kunoknak hazánkba költözésében azonban a keletről hajtó erő mellett a nyugatnak - lehetne mondani — vonzó erejét is felismerhetjük : Béla aldunai térítési törekvései, melyek valláspolitikái és hatalmi meggondolásokra vezethetők vissza, szintén szerepelhettek motívumként a kunok ama elhatározásában, hogy a keleti veszedelem elől Magyarországba menekülnek. Különösen második beköltözésük alkalmával domborodik ki ez utóbbi momentum : IV. Béla egyenesen hívta a menekülteket. Első s második beköltözésükre Pauler Gy. : A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, 1899. (2. kiad.) II. köt. 148. ésköv. és 204. és köv. 1. Domanovszky, A. : Geschichte Ungarns, 63. 1. Hóman Β.—Szekfû Gy. : Magyar történet, II. köt. 124. és köv. és 150. 1. Továbbá : Kossányi B. : Az úzok és kománok történetéhez a XI—XII. században, Századok, 1922. évf. 519. s köv. 1. Pálfy I. : A tatárok és a XIII. századi Európa. Budapest, 1928. Hogy a kunokkal együtt jöttek a jászok is, csaknem teljesen bizonyossá teszi az a körülmény, hogy a magyarországi (Szabolcs, Somogy, Borsod és Temes megyében) Eszlár, Oszlár helynevek török (tehát kun) nyelven jászokat, jász falut jelentenek. Lásd Gombocz Z. : Osseten-Spuren in Ungarn (Festgabe an W. Streitberg, 105—110. 1.) és Ossètes et Jazyges. (Revue des études hongroises et finno-ougriennes, III. évf. 1—2. sz.) V. ö. még Németh Gy. : Nyelvtudományunk és a történetírás. A magyar történetírás új útjai. 377. 1. 2 Olv. Szentpéterv I. : Magyar oklevéltan, Budapest, 1930. 95—98. 1.
