Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

304 joó tibor. rendi" folytán. Ez a hatalmas egyéniség tiltakozott a kauzális megkötöttségnek a tehetetlensége ellen és vitalitása megtalálta azt az optimista formát, melyben igazolva láthatta önmagát. A különös isteni kegyelemnek, a csodának a gondolata ez, ellátva racionális támasztékokkal, a teodicea és az immanens világrend kompromisszumaként, s az egész gondolatkör Isten választottja köré fonódik. Ezt a szerepet juttatja éposza hősének is. Itt azonban valóban csak költészet, fikció, hiszen a szigeti mártir halála nem hozta nemzete megváltását, de az unoka bizonyára mély hittel hitte a maga elküldetését, mélyen érezte a felelősséget, hogy Isten tőle „elaluvásáért nemzete vérét ne kérje elöl", és bármennyi csalódást, optimizmusának bármennyi megpróbáltatását hozta rá a sors, hogy a végén is teljes brutalitással letörje, szilárdan meg volt győződve afelől, hogy mindenek ellenére is megvan a siker lehetősége. ,, . . . mikor oztán választ valakit, hogy ez világnak vétkeit ő általa megorvosolja, avagy valamely országnak nyomoruságit megjobbítsa : akkor bizonyára magára veszi annak gondját ; akkor ő talál néki okokat és alkalmatosságokat, hogy nagy dolgok nyúlásához szíves legyen, akkor ő önt az szivében bátorságot, elméjében értelmet, ő emeli fel az ő lelkének kívánságát, ő ad erőt és töredelmességet a véghez vitelhez, ő megtébolitja az ő ellenségét, és kézen fogva viszi a győzedelmekre és triumphusokra. Ez a szerencse és nem más ..." Tehát a csoda az, hogy a legreménytelenebb helyzetben is ad az Isten az ő választottjának alkalmat, melyben azután erejével, okosságával győzelemre viszi szándékát, a „dolgoknak rendi" között is. Az alkalom, melyet immanens mivoltában fentebb láttunk az emberrel szemközt feltárulni, most itt különös transzcendens ragyogást nyer. És most érthetjük meg igazán Zrínyi jelmondatát, mely nemcsak egész életfilozófiájának, de életérzésének foglalata és a legmélyebb átéltségből forrt ki : csak a jószerencsét sóvárogja, könyörgi Istenétől, mert ez az égi kegy biztosítéka, saját küldetésébe vetett hitének hitelesítője. Az isteni kegy azonban érdemetlent sohasem ér. Csak akiben megvan a felemelkedés ereje és elszántsága, az számíthat rá. A „Faust" chorus misticus-ának énekére emlékezhetünk a fenti idézet folytatását olvasván, az égi hangokra a megváltásról, mely csak a tevékeny ember osztályrésze lehet. Ezért nem kíván Zrínyi egyebet a jószerencsén kívül, mert minden egyebet érez önmagában, — és vállal !