Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 301 és vitézségek vagyon, győzedelmesek legyenek magok ellenségén ; mert különben bizony ő kötelezné magát arra, hogy azoknak, a kiknek jó szándékjok vagyon, bolondságokat behállózná és botlásokat helyére hozná. Mert ha csak a jámborság és ártatlanság volna ezen a világon szerencsés, számkivetve volna az okosság és emberi társaságbeli rend, erőszakot szenyvedne a bölcsesség Istentül, az ki őtet rendelte, és hogy legyen megparancsolta." A reális immanens világrend kauzalitása, a világi erők szabad küzdelme — melyek közt most is az „okosságot" tartja legtöbbre ! — és Isten transzcendens sorsirányítása talál ebben a teóriában kiegyeztetésre, természetesen nem filozófiailag érinthetetlen, de kialakítója személyi igényeinek mindenesetre megfelelő formában. „A dolgoknak rendi, a következendő okoknak szabad folyása", azaz a világon belöli okiság épségben marad és fogantyút kínál az aktív egyénnek, nem puszta csodavárásra kárhoztatja. Hogy a nagy pogány hódítók, Attila vagy Timur-Lenk Istennek ostorai, az ő sikereik isteni büntetések a bűnös emberiségen, régi középkori örökség. Ezzel mintegy önértékűségül· tői, dicsőségük és érdemeik pozitív előjelétől fosztatnak meg és jelentőségük relatívvá, eszközivé válik ; a hatalmukat sinylő népek állanak a pozitív irányba, ők jelentik, az ő megbüntetésük, a célt. Ezt a magyarázatot használja Zrínyi is, hogy a „pogányoknak és más istenteleneknek előmeneteleket" megértesse, de olyan módon alapozza meg a régi felfogást, mely az isteni csodatétel és a reális okiság meg egyéni akciószabadság komromisszuma, s ez jelenti a haladást a múlthoz képest, mint ahogy haladás a „dolgok rendinek" hangsúlyozása a teodicea mellett. A pogány győzelmek nem közvetlen isteni csodák, hanem okszerűen következnek be a keresztyén országok elerőtlenedésével. A birodalmak sorsának szemléletében igen határozott formában jelentkezik Zrínyinél is, mint a renaissance óta általában, egy naturális organisztikus szempont, mely a levés és veszés, a periodicitás törvényszerűségében fejeződik ki. „Nem mondhatni egy országot boldogtalannak, az ki sok időkön által és sokáig hervadhatatlanul állott virágjában és már alább kezdett szállani, mert ez a vége a világi dolgoknak ..." És Hamlet szavaira bukkanunk : „ez a világi törvény, hogy a ki benne született, annak halála is következzék . . ,"1 A természetes kényszerűséggel bekövetkező hanyatlás elmélete a renaissance végén bukkan fel, 1 Hadtud. m. 361. 74. li.