Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

300 joó tibor. lát. Egyébiránt ebben a korban fejlődik ki az Isten kegyelméből való uralkodás eszméje is. Zrínyi is Isten választottját látja az uralkodóban, kire ez az elhivatás súlyos kötelességeket ró, de távolról sem aszketikus erények ápolását, hanem ,,nagy aktiokat".1

Mindez arra mutat, hogy olyan általános korlélektani szükséglettel állunk szemben, mely felbukkanhat másik körben is egy közös életet élő kultúrán belül, nemcsak abban, melyben sajátképen otthonos, melynek lényeges célja, fejlődési tendenciája éppen azt a szükségletet rendszeresen kielégíteni. A korszellem lényegét legjobban az ilyen határt nem ismerő szükségletek fejezik ki, s ezért lehet sokkal pontosabban megragadni feladatként, mint teljesítményeiben. Ilyen feladat volt a renaissance szekularizált világképének a transzcendens vonatkozásba emelése, melyet a hivatásetika is megoldott, s melynek egyik példáját láthatjuk Zrínyi történetmetafizikájában. Ez az elmélet nem valami ritka és eredeti filozófikum, de Zrínyi ezt a populáris bölcseséget sok komoly vívódással próbálta meg, s így egyéni átéléssel tette gondolatvilága elemévé. Hazájának korabeli állapota és az ő nagy életcélja motiválták kialakulását. A már elemzett második discursusból ez is világosan kitetszik. Problémája a világ folyásában tapasztalható igazságtalanság, az, hogy „ennek a szerencsének lábához nem mindenkor vagyon kötve az Igazság és a szent szándékok", Isten nem mindig akadályozza meg a gonoszok sikerét, „sokszor a pogány török meggyőzi a keresztyén seregeket" és hosszan sorolja fel a történet istentelen hódítóinak a példáit, kik „a világot, mint mennykőnek szelleti, megjárták". A magyarázat a maga naiv bonyadalmasságában kielégíti mind a közvetlen valóság szemlélőjét, mint a hívő lelket és legfőképen épségben tartja az individuum autonómiájában rejlő erkölcsi erőt, s így a didaktikus célzat sem vall kárt. ,,. . . az Isten nem mindenkor akar csudákat csinálni és nem bontja fel a dolgoknak rendít az emberek jámborsága miatt ; és továbbá, valamint hogy szükséges a jámboroknak hiti erősítésére, hogy valaha az Isten jöjjön az ő oltalmokra : úgy illendő az ő rendelésének törvényéhez és uraságának megkönnyebbüléséhez, hogy engedjen a következendő okoknak szabad folyást az magok tehetsége szerint, ez iránt, hogy az erősebb és hatalmasabb meggyőzze az erőtlenebbet és uralkodjék rajta, hogy azok a kiknek több tudományok 1 Hadtud. m. 141., 183., 151., 160., 165. 11.