Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

298 joó tibor. élet zúgó folyama szélén, melyek sem nem használnak, sem nem ártanak, jelentéktelenek ennek a szempontjából, mert ez az igaz élet a történeti valóság, az „országos dolgok" világa, ahol nem egyéni kedvek forognak kockán, hanem „az emberi társaság" magas érdekei. Az ember magánélete egyszerűen közömbös volt számára, annak etikai feltételei nem jelentettek neki problémát. Humanitás-fogalmába ilye­neket nem vett fel. Az ő emberideálja a történeti hős, nagy eszmék reprezentánsa, aki az örökkévalóság színe előtt teljesíti hivatását.1 Ha tipizálni akarunk, kéznél van a barokk humánum kategóriája. És Zrínyi hőse valóban jól beleillik századába.2 De alakulhatott-e mássá a Zrínyiek és Frangepánok, a horvát bánok, hadakozó országnagyok ivadékának a fel­fogása arról, milyennek kell lenni az embernek? Alakulha­tott-e mássá azok közt az élmények között, melyek kitöl­tötték életét, s melyek meggyőzték afelől, hogy hazája korabeli állapotában semmi emberi erény nem lehet oly szükséges, hasznos és drága, mint a mélyen és messzelátó ész, a hősiesség, az önfeláldozó hűség, a tántoríthatatlan erő és szívós kitartás? Ezek érdeméért remélte, hitte az isteni kegyelmet. Mert ezen erényekből szerveződő személyi­séget a vallásos hittel foglalta egybe. Annál feltűnőbb, hogy a buzgó egyháziasságnak és pietizmusnak nyomát sem fedezhetjük fel a jezsuiták egykori növendékénél, a kor egyik legjelesebb vallásos époszának költőjénél, akihez tudomásunk szerint a nyugati felvilá­gosodás mozgalmának semmiféle kimutatható szikrája sem jutott el.3 A kegyességről századában egészen szokatlan szavakat hallunk tőle : „Az untalan szentegyházakról szent­egyházakra való járás, misehallás, gyónás, processiókkal való 1 Jellemző az a mód, ahogy eltekint Mátyás király szerelmi élete felett (Hadtud. m. 183. 1.), vagy ahogy versei előszavában sze­relmi költészetéről ír. a Felesleges tehát, mikor Király György renaissance vonásokat akar látni individualizmusán : Zrínyi és a renaissance. Nyugat, 1920. 550. s köv 11. Az individualizmus a barokk idején is tovább él, de jelleme egészen mássá válik : elveszti esztétikai színezetét és etikus hangsúlyt nyer, harmónia helyett tragikus pátoszt, megszűnik ön­magában-zártsága és a reprezentáció súlyát veszi magára. Tehát Zrínyi individualizmusa egészen barokk. Benső ellentmondásai is a barokk antitézisek. — A barokk hősről lásd különösen Weisbach i. m. 24. s köv., 40. s köv., valamint Müller i. m. 133. s. köv. 11., elvi általánosításaiktól itt-ott óvakodnunk kell. 3 Talán azon a nyomon, hogy néhányszor él az „emberi társaság" kifejezéssel, találhatna valamit a forráskutatás.

Next

/
Thumbnails
Contents