Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

296 joó tibor. lélődéseiben és nem győzi ajánlani a hadvezérnek.1

De mindig csak előkészület után kockáztassunk. A szerencsére csak egy tizedrészt bízzunk, ajánlja. Az önuralmat és óvatosságot a legkedvezőbb körülmények közt sem szabad elveszteni, a jószerencsében való elbizakodás a legnagyobb hibák sorába tartozik.2

Ez a „hazardírozás" nem merő kedvtelés, nem szenvedélyes játékosság, nem tisztán érzelmi eredetű, s ha nem is képzelhető kedélybeli arravalóság nélkül, mindig csak eszköz az értelem kezében. Ez az egész magatartás a szerencsével és szerencsétlenséggel szemben a vérénél fogva magabízó, szenvedélyes, de éles értelménél és tapasztalatai gazdagságánál fogva tárgyilagos és mértéktartó, s végül az élet forgadalmasságával szemben megedzett, a maga képességeivel és erőivel tisztában levő, azok felett uralkodó, harmonikus mííködésükben joggal bízó, de hatáskörük külső határainak is tudatában levő férfiút tárja elénk. Örökös résenlevés jellemzi, mely hideg és messzetekintő mérlegelésből, szakadatlan készülődésből, véghetetlen türelemből és mérsékletből ötvöződik össze, mely aztán tüzes, merész, villámgyors akciókban robban ki a helyzet megragadására és a siker kivívására, ezen akciókban nyomon űzi a jószerencsét, de a heves üldözésben és a siker mámorában sem veszíti el józanságát, sőt egyre fokozódó éberséggel tartja szemmel az események sodrában alakuló helyzetet, hogy minden pillanatban alkalmazkodhasson hozzá és azonnal megszüntesse az akciót és addigi eredményeit biztosítsa, mihelyt leküzdhetetlen akadályok tornyosulnak. Ezekre a tulajdonságokra oktat Zrínyi és ezek a tulajdonságok emelik a nagyságukhoz mérten szegényes eredmények ellenére is a legnagyobb politikusok és hadvezérek sorába. Kora irodalma, ebben is Macchiavellitől tanulva, és a köznyelv is a „virtus" kifejezésében foglalta össze a jeles tulajdonságokat. A szót a magyar nyelv „vitézség"-nek fordította abban a harcias időben. Zrínyi e két kifejezést használja váltakozva. De érdekes megfigyelni, hogyan kerül szembe saját belátása honfitársai közfelfogásával. A korabeli magyar vitézség-fogalomban, kritikai megjegyzéseiből kitetszőleg, vajmi szerény helyet foglalhatott el az eszélyesség, alig volt az egyéb, mint a „virtuskodás" mai rossz értelme. Tehát nehezen fogadhatta el az erények summájaként ő, aki annyira el volt telve az értelem hatalmának és 1 U. o. 87., 174., 199., 204—5., 208., 213., 299., 313., 221., 352. 11. 2 U. o. 148., 152. 11.