Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 293 nem törődtek Magyarországgal, holott Európa kapuja a török felé, „de az Isten őket megverte és megvakította", teszi hozzá. Majd azon sajnálkozik, hogy Mátyás király és a német császár nem fogtak össze a közös ellenség ellen, de ismét Istenre utal, mint a történet intézőjére : „hogy a két elme nem egyezhetett, Isten dolga". Mégis keserű ítéletet mond a tanácsosok felett, akik most, mikor a két birodalom s erejük egy kézben van, ellenkezést támasztanak a közös uralkodó és a magyar nemzet között. Tehát felelőssé teszi, vagyis mint aktív történeti tényezőket ismeri el őket ; ugyanazt a jelenséget, melyet az imént Istenre vezetett vissza, most egyedül az ő emberi tevékenységüknek tulajdonítja.1 Csakis ezeknek a Zrínyi gondolatvilágában sajátmaga által végérvényesen soha nem tisztázott ellentmondásoknak a hangsúlyozása után próbálhatjuk meg tiszta teoretikus álláspontját vázolni, távoltartva magunkat még itt is minden megmerevítési kísérlettől. Ennek a teóriának két fele van. Sőt helyesebben mondva, két irány vezet a gondolatok kuszaságán át. Az egyik egyre közelebb kerül az immanenciához, a másik egyre magasabbra szárnyal a transzcendencia felé és miszticizmussá emelkedik. Abból a belátásból, hogy a szerencse teljességgel Isten kezében van, joggal várhatnók a vallásos fatalizmus, kvietizmus álláspontját. Zrínyi izmos akciozitása azonban megtalálja a maga útját. Noha Isten kezében van, a szerencse s „oda teszi, ahová akarja", írja a második diseursushan, de „nem akarja pedig másuvá, hanem az ki maga is segíti magát". Más helyen is kemény szavakkal ítéli el a tétlen Istenben-bízást, „véteknek és bolondságnak" mondja és Isten előtt a legnagyobb bűnnek tartja a „praesumptio de misericordia divina" passzivitását. Az Áfium nemzetrázó szavaiban ugyanez a felfogás ösztönzi, mikor tettre bíztatja nemzetét, hogy így Isten segítségét kiérdemelje és Cato beszédét idézi Sallustiustól, hogy az istenek segítsége nem könyörgésekkel és asszonyi sóhajtozásokkal szerezhető meg, hanem elszántsággal és tettel ; tehetetlenség és gyámoltalan-1 U. o. Az uralkodóval való rossz viszonyról könyvtára egyik darabjában talált széljegyzete is megemlékezik, s itt azzal a panasszal kapcsolatban, hogy „az mi kegyelmes Császárunk csak pro forma kérdez tanácsot" a magyar uraktól, e mellőzést azzal magyarázza, hogy „nem vagyunk elegendők, hogy olyan nagy Császárnak tanácsot adjunk", s ebben műveletlenségünk a hibás, az, hogy restek vagyunk fiainkat külföldre tanulni küldeni. Lásd Bibliotheca Zrinyiana IX. 1.