Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

294 joó tibor. ság csak haragra gerjeszti őket.1

Tehát az embernek is szerep jut a történet akcióiban és rajta is múlik a siker. Főfeltétele ugyan a kedvező alkalom, a szerencse, s ez Isten ajándéka, de annak adja ő, aki méltónak mutatkozik rá és a kedvező körülmények kihasználása az embertől magától függ. Ε kettős értelemben mondható, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, s ebben a formulában az isteni rendelés és emberi iniciatíva lel kompromisszumot. Alkalom, alkalmatosság, occasio, sőt manapság ismerősen hangzó szóval nevezve a conjunctura, ezek azok a kifejezések, melyekkel Zrínyi a jószerencse jelentkezését jelölni szokta.2

Az alkalmat pedig serényen meg kell ragadni, mert a szerencse „elrepül és szégyenli sokáig kénálni magát annak, aki restelkedik utána".3

„De bár úgy légyen is, hogy hátot mutasson az embernek a szerencse, vitéz, nem kell azon megfélemleni ; akkor válik meg az ő embersége", s ha nem hagyja el magát, akkor „Isten nyakon fogja a szerencsét és odaküldi neki". Törhetetlen remény és kitartás erényeit ajánlja Zrínyi. „Durabo ! . . . Ad jobbat az Isten, megsárgul a kalász . . ,"4 Sőt a kis szerencsétlenségeket egyenesen hasznosnak ítéli, mert mértékletességet és okosságot lehet tanulni belőlük. A szorongatott helyzetet, mint a nagy, merész és eredményes tettek forrását magasztalja, szerencsés ,,occasio"-ként, mert legjobb erőink kifejtésére kényszerít a „kéntelenség, a nécessitas", melynél „nincs ez világon hatalmasabb fegyver".5 Ez a tétel, éppen úgy, mint Macchiavellinél, ugyancsak empirikus ismeret. Eleget tapasztalhatta élete folyamán. De Zrínyinél nem ad felmentést az erkölcsi törvények alól. Az embernek tehát készen kell lenni jó és balszerencse fogadására egyaránt, s amikor megérkezik, okosan élni kell vele. A viselkedéstől függ a helyzet gyümölcse, mert bár nem teremthetjük meg magunk a kedvező körülményeket, s nélkülük minden szándékunk meddő, magukban, „más jószágos cselekedetek nélkül" ők sem elegendők, „nem vihetik véghez az ember sorsának nevését és előmenetelét".6 Van egy tanulmánya — az ötödik discursus —, melyben szépen osztályozza az embertípusokat a szerencsével szemben tanu-1 Hadtud. m. 81., 149., 90. és köv. 11. 2 U. o. 201., 204—205., 208., 222., 215. 11. 3 U. o. 319. 1. v. ö. 243—244. 11. 1 U. o. 254—5. 11. v. ö. 317., 297., 306—7. 11. 5 U. o. 315., 87., 199—200., 338. 11. 6 U. o. 248. 213. 11.