Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 283 és dogmatikus keresztyén jellem foszlik le róla, s valójában csak szinonimája a személytelen kozmosznak, ha ugyan nem csak henye konvencionálizmus használata. Lassanként azonban a harmónia felbomlik. Hogy mennyi szerep jut az antik irodalomnak, mely a mindenség csúcsára a sötét, vak és részvétlen végzetet helyezi, most nem kutathatjuk, mellette azonban nagy súllyal, sőt elsősorban estek latba a kinyílt szemű, magára maradt ember tapasztalatai. Macchiavelli maga ad hírt erről a fordulatról, mikor beszámol a fatalizmus terjedéséről, mely szerint e világ dolgait a szerencse úgy kormányozza, hogy az embernek semmi szerepet nem enged, vele szemben az ember teljesen tehetetlen, játékszere csupán, s ennek a meggyőződésnek az okát abban a tapasztalatban jelöli meg, hogy korában naponként láthatják a dolgoknak minden emberi számítást megcsúfoló változásait. Egy ideig maga is ennek a sötét hangulatnak a nyomása alá kerül. De a tipikus renaissance önérzet ebben az eszes, fölényes energiájú és duzzadó életkedvű férfiben, — ki szerelmi kalandok átélésére és mulattató előadására egyaránt kész volt, — sorsa minden hányattatása ellenére sem tudott kialudni és hamarosan belátta, hogy az ész, a virtii, — mely nála elsősor ben intellektuális természetű és az élet nyújtotta eszközök felismerésében és megragadásában áll, — sohasem tehetetlen ezzel az immár ellenségessé vált hatalommal szemben és kimondja tételét, hogy a történet folyamatának a fortuna csak egyik tényezője, a másik magunk vagyunk és többé-kevésbbé kormányozhatjuk dolgainkat, sőt a fortuna-1 is megregulázhatjuk.1 Két egyenrangú tényező áll tehát előttünk, s amint a sors felett nincsen úr, úgy az ember mellett sincs segítőtárs, önerejére hagyva veszi fel a küzdelmet. Ezen a talajon fakad a „macchiavellizmus" immoralitása, ezért engedhető meg bárminő eszköz is a politikai tevékenységben, ha ezt a sorsszerű helyzet kényszere, a necessità indokolja. A század eseményei azonban egyre súlyosabb és elháríthatatlanabb csapásokkal sújtottak le az emberre, az egyén egyre bizonytalanabbnak érezte magát a sors lenyűgöző túlerejével szemben, s e dualizmus optimizmusának el kellett tűnni, hogy a legsötétebb pesszimizmusnak adjon helyet. A probléma újra megnyílott és megoldásra várt. A helyzet azonban bonyolultabb volt most, mint a középkori rendszerezés idején. Az individuum méltóságának érzetét és az események 1 Principe XXV., Disc, II. 30.