Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

268 joó tibor. a korszellem is az egyének tudatában és alkotásaiban él, a szubjektív szellemek vetítik ki magukból, bennük pedig a szellemi termékenység egyetlen módján, élményszerűen jön létre, mindazoknak a tényezőknek az összehatására, melyeket az imént jeleztünk. A fejlődésnek, a személyiség­alakításnak szubjektív élménye vetíti ki eredményeit, világ­nézetét, életformáját az objektív kultúra síkjára, s ezen a síkon alakul aztán ki a számtalan szubjektíve megélt individuális vetület kölcsönhatásából a közös korszellem. Tehát a „korszerűségnek" mindig van egy stádiuma, amikor még individuális jelenség. „Korszerűnek" csak az utólagos szemlélet látja aztán. A korszerű közös vonásokban tehát egyszerű közvetlen hatás helyett inkább a körülmények „korszerű" azonosságát gyaníthatjuk. Emellett közeli az a hipotézis is, hogy mindig a korban feladott kérdések meg­oldására alkalmas egyének kerülnek az előtérbe, válnak döntő és termékeny hatások forrásaivá, reprezentáns ala­kokká. Tehát ezeket nemcsak hasonló életkörülmények, hanem hasonló diszpozíciók is rokonokká teszik, így nagyjá­ban élményeik és kialakított, s kivetített személyiségük is rokon lehet. Ezen az alapon bontakozhat ki homogén, de természetesen mindig csak relatíve homogén korszellem.1 Ε meggondolásokat Zrínyire vonatkoztatva, belátjuk, hogy egyedül a barokk korszellemmel maradék nélkül meg nem magyarázhatjuk, ellenben személyisége, élete és művei forrásai lehetnek a barokkra vonatkozó általános ismere­teinknek, miután ő is egyik kimagasló reprezentánsa korá­nak, és pedig nemcsak magyar, de európai viszonylatban is. Sőt szellemi struktúrájának diszpozícionális és élmény­szerű forrásait kutatva, tanulmányunk még általánosabb természetű eredménnyel is kecsegtet : a „korszerűség", a korszellem létrejöttének folyamatába is betekintést enged. 1 Az itt vázolt elmélet szemléltető példáját láthatjuk W. Weiss­bach könyvében, Der Barock als Kunst der Gegenreformation, 1921. 3., 12. s köv. 11. W. a barokkművészet lényegét végső elemzésben az ellenreformációval azonosítja, ezt a jezsuitarendhez köti s az egész mozgalmat a rend alapítójának a személyiségéből és élményé­ből vezeti le. A szemlélet egyoldalú, de W. mindenesetre felfejti a barokk egyik vonását és rámutat személyi forrására. A repre­zentáns egyének kérdésében pedig elegendőnek látjuk az itt jelzett hipotézist — v. ö· az idézett Ermatinger-féle Phil. d. Lit. wiss. 152—53. 11. — felesleges a majdhogynem perszonifikált Élet, Kor­szellem, Századakarat misztikus transzcendens kiválasztásával ma­gyarázni, mint ahogy K. Joël : Wandlungen der Weltanschauung I. 1928. 55. s köv. 11. romantikus metafizikája teszi.

Next

/
Thumbnails
Contents