Századok – 1932
Szemle - Winkler Pál: A kalocsai érseki székesegyház 1010-től napjainkig. Ism.: Tóth László 224
224 SZEMLE. szépségekben bővelkedő előszóban hangsúlyozzuk és értékeljük, nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a fordító nemes célkitűzését magában a legendák szövegében több körülmény is veszélyezteti. Bajos ugyanis a legendák lelkét egy közelebbről alig meghatározható archaizáló nyelv köntösében a mai olvasó elé tárni anélkül, hogy a személytelen közlés szempontja csorbát ne szenvedjen. Mert ez a nyelv nem a legendák szereplőinek, de nem is íróiknak, vagy koruknak magyar nyelve, hanem a fordítóé, akit szemmelláthatóan elkápráztattak a latin eredetiben szúnnyadó stíluslehetőségek. A magyar szentek legendáinak első fordítója, az Érdy-kódex névtelenje T. C.-hoz hasonlóan, bár transcendensebb színezéssel, szintén napjainkig ható jelentőséget tulajdonított hőseinek és éppen ezért akarta velük kortársait közelebbről megismertetni. Közvetítőül saját korának nyelvét választotta, mert egyszerű hallgatói különben aligha értették volna beszédét. Mi megértjük T. C. legendáriumát, mert bennünket a régi emlékek olvasására és élvezésére tudatosan neveltek. Ez a tudatosság azonban nagyon is árt annak a tanuláson, iskolázott műélvezésen túlfekvő lelki egybeolvadásnak, melyre a fordító törekedett. T. C.-ban a cizelláló művész legyőzte a tárgyilagos közvetítőt. Történeti témák költői fogalmazásának külön vonzóerőt szokott adni az a lehetőség, hogy velük kapcsolatban az akribiától függetlenített képzelet tehet vallomást a múltról. T. C. interpretációja is szolgál ezzel az érdekességgel, szerinte is „vannak dolgok e világon, amelyeknek zárját nem a tudomány elméje, de a művészet szíve tudja csak felnyitni". Éppen ezért mint intuitív feltevést vesszük tudomásul az egyes legendák szerzőinek nemzetiségére vonatkozó érdekes megállapításokat. A legendák szövegének olvasása közben azonban némi csalódással kell látnunk azt, hogy ezek nem az egésznek költői szemléletéből, hanem sokszor igen talpraesett, bár nem kétségtelen evidenciájiv filológiai meglátásokból folynak (pl. a Gellértlegenda magyar szerzőségének bizonyítása az 51. jegyzetben). Ez a körülmény viszont arra mutat, hogy a szövegek magyarázatánál T. C.-ban nem a költő, hanem a filológus győzött. Deér József. Takáts Lajos: Csanád vezér. (Csanádvármegyei Könyvtár. 22. füzet.) Makó, 1931. 8°. 51. 1. Ez akis dolgozat kellő forrástanulmány és az irodalom gondos felhasználásával készült. Üj megállapítások természetesen nem várhatók tőle, hiszen elsősorban a nagyközönség igényeit akarta kielégíteni. Nemcsak puszta életrajzot ad, hanem Csanád vezér életének hiányos adatait egy korkép keretébe állítja s így törekszik az életrajzot teljesebbé tenni. A munkához Csanád megye és a Csanádi egyházmegye középkori térképvázlata van csatolva. A kétféle jegyzetezés, t. i. a szövegközti és szövegalatti, zavarólag hat. A forrásoknak szövegközti idézése nálunk kevésbbé megszokott s az áttekinthetőség szempontjából a másik eljárás sokkal praktikusabb. Iványi Béla (Szeged). Winkler Pál: A kalocsai érseki főszékeses.vház 1010-tól napjainkig;. Kalocsa. 1929. 8° 148 I. Népszerűen megírt munka, amely azonban, némely tévedéstől és naivitástól eltekintve, tudományos szempontból is figyelemre méltó. Henszlmann és Foerk Ernő kutatásain, illetőleg rekonstrukcióin túl is, amelyeket a szerző alapvetésül használt, vannak Kalocsa három elpusztult székesegyházának történetére vonatkozólag értékes adatai és megjegyzései. Kár, hogy az első székesegyház kevés megmaradt kőemlékei közül nem említi azt a
