Századok – 1932

Történeti irodalom - Vonház István: A szatmármegyei német telepítés. Ism.: Pleidell Ambrus 204

TÖRTÉNETI IRODALOM. 205 303—320., 405—415. és 496—508. lapjain publikált egy „.4 szatmármegyei német telepítésről" című dolgozatot, amely a következő évben az Ungarische Rundschau IV. évfolyamának 54—79. és 432—460. lapjain német nyelven is megjelent s természetesnek találtuk, hogy ha most egy ugyanazzal a tárgygyal foglalkozó vaskos kötetet bocsájt közre, ez utóbbi munkája meglepően érdekes és értékes megállapításokkal gazdagítja a magyar történetírást. Az előttünk fekvő munkának azonban csak 182 lapja feldolgozás s ebből is az első 120 oldal, tehát a feldolgozásnak kétharmad része (Károlyi Sándor telepítései) a Századokban publikált cikknek itt-ott átstilizált, de túlnyomórészt szószerinti lenyomata, mégis annyi eltéréssel, hogy itt a telepesekkel kötött úrbéri szerződések közül egyik-másikat pontosabban megismerjük, egy 1723-ban érkezett csoportról, a telepesek származási helyét is feltüntető összeírás alapján, itt pontosabban, szinte túlzott részletességgel látjuk megállapítva, honnan jöttek ezek a telepesek, találunk továbbá itt adatokat arra, hogy az 1725-ben Károlyi-kézbe került Réztelekre már pár évvel előbb Zinzendorf Ferdinánd gróf is telepített frankokat. A könyv egyébként Károlyi Sándornak és utódainak 1712-ben kezdett és a XIX. századba is átnyúló szatmármegyei német telepítéseit ismerteti, kronologikus sorrendben sorakoztatva fel egymás után a Károlyi-család budapesti levéltára (más levéltárat nem is használt !) „Acta Svevorum, Lad S—es." csomójának adatait. A feldolgozott okiratokat azután az „Okmánytár" külön is hozza. Minthogy azonban az „Okmánytár" a felhasznált iratoknak (pl. leveleknek) csak a telepítésre vonatkozó részeit közli s a feldolgozásban a szerző az okmánytár tartalmát úgyis kimerítette, a magunk részéről azt hisszük, hogy az elrőbocsájtott egészen részletes feldolgozás után a 18 ívre terjedő okmánytár publikálása felesleges volt. Érdekes és figyelemre méltó a szerzőnek az a törekvése, hogy a telepesek egy része hazájának, Würtembergnek vázlatos történeti ismertetésével magyarázatot keres arra is, mi indította a lakosságot a kivándorlásra, — bár kielégítő feleletet nem tud a kérdésre adni, aminthogy ilyen úton a feleletet meg sem találhatta. A könyvhöz csatolt „családi névtár" pedig — a szatmári német telepes-családok betűsoros névjegyzéke —- talán a germanistáknak fog hasznos szolgálatot tenni. A történettudomány számára azonban csupán a Károlyiaknak az 1750-es és azután következő, aránylag kisebb tömegű telepítésének ismertetése (122—176. 1.) jelent novumot. Azaz ez sem egészen, mert az említett két cikkben már megvoltak nagyjából az 1750-es évek utáni telepítések keretei is. Az az érzésünk valahogy, hogy ennek a tanulmánynak a fentebbiek dacára aktualitása van. Míg a Századokban megjelent cikk ismeretes volt ugyanis és bizonyos értékkel is bírt a történettudományokkal foglalkozó magyarok körében és az