Századok – 1932

Történeti irodalom - Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Ism.: Fitz József 191

196 TÖRTÉNETI IRODALOM. okleveles adat, sem a hézagos bibliográfia nem fog a nyomdák működéséről kielégítő képet adni. Ahol annyi kötéstáblákból kiáztatott unikumot tartanak nyilván, ott bizonyára rengeteg nyomtatvány egészen elveszett. Gulyás a könyve végén táblázatos kimutatást közöl a XVI. századból ismert magyarországi sajtótermékekről. 1529-től 1600-ig mindössze 661 kötetet mutat ki s ez a 661 kötet alig 50.000 levelet tartalmaz ; ennyit tudunk 21 nyomda 71 évi munkájáról. Ebből a nyomdák ugyan nem tudtak volna megélni. A brassói nyomdában 1535-ben két munka jelent meg, azután három évi szünet áll be, 1539-ben ismét működik, 9 kötetet ad ki 294 levél terjedelemben, 1540-ben két kötetet 36 levél terjedelemben, 1541-ben 4 kötetet 170 levélben, 1542-ben 2 kötetet 60 levélben és így tovább. 1546-ban egy évre ismét szünetel. Lehetséges ez? Üzlet az ilyen nyomda? Az efféle bibliográfiai statisztikák úgyszólván semmi egyebet nem hirdetnek, mint azt, hogy a nyomdászattörténet számára hasznavehetetlenek. A bibliográfust azonban figyelmeztetik, hogy megszámlálhatatlan tömegű nyomtatványnak el kellett veszni. A nyomdák termelésének zöme volt ez az elveszett anyag : kalendáriumok, hírtközlő röpiratok, hivatalos és nem hivatalos hirdetmények és formulárék, plakátok, alkalmi gratuláló vagy gyásztjelentő nyomtatványok, továbbá ábécédáriumok, iskolakönyvek, imakönyvek, melyeket, mikor már nem voltak aktuálisak, vagy mikor salátává olvasva elrongyolódtak, senki sem őrzött meg. Igen nagynak kellett lenni ennek az elveszett anyagnak, mert a nyomdai ipar sok költséggel jár, a mpgmaradt nyomdatermékek árából pedig egy nyomdai üzemet fenntartani, személyzetet, papírárakat, betűöntést fizetni nem lehetett. A levéltári és bibliográfiai források fogyatékossága rákényszeríti a nyomdászattörténetet, hogy más oldalról igyekezzék világosságot vetni a régi nyomdákra. Hogy a technika különbözőségeit felismerjük, a XVI. századi nyomdászat típusrepertóriumát is meg kell már egyszer csinálni. Ismernünk kell a nyomdászat számára nélkülözhetetlen anyagok akkori beszerzési forrásait ; különösen a nyomtatványok papírját kell ebből a szempontból vizsgálnunk. így, a nyomdai ipar gazdasági feltételeinek feltárásával, majd belülről fogjuk látni a nyomdákat s akkor művelődéstörténeti szerepüket is átértőbben fogjuk megítélni. De amíg eljutunk odáig, a külső adatok rendezése és tisztázása sok gondot igényel. Gulyás Pál azzal, hogy erre vállalkozott, a további s tulajdonképeni hazai nyomdászattörténeti kutatásnak materiális alapját rakta le s kereteit állapította meg. Részint az eddigi adatok, de részint saját új adatai alapján, régi csapáson haladva, megállapította — amennyire lehetett — a korhatárokat, melyek közt az egyes nyomdák működtek, ismertette a nyomdák termeléséből azt, ami abból ma még ismeretes s jellemezte a megmaradt nyomdatermékek tipográfiáját. A XVI. századot a nagyszebeni könyvsajtó történetével kezdi s amit róla megállapított, meggyőző. Már ebben a kis fejezetben