Századok – 1932

Szemle - Váczy Péter: A helytörténeti kutatás problémái. Ism.: Mályusz Elemér 103

104 SZEMLE. kai való foglalkozás valóban nem lehet célja vezető történetíróknak, akiktől hivatásuk szélesebb érdeklődést követel meg. Egyetemi tanároktól és budapesti nagy központi gyűjteményeink tisztviselőitől joggal többet várhat a magyar kultúrpolitika is, mintsem hogy egyegy falu vagy város múltjának mechanikus felépítését életművüknek tekintsék. De hogyan fogadja meg a tanácsot az a vidéken élő levéltáros vagy tanár, — mert neki kell a helytörténet művelőjének lennie, •—akinek nincs módjában kutatásait valamely speciális irányban az egész országra kiterjedőleg elmélyíteni? Egy kiskun faluban élő tanár bizonyára nagyobb szolgálatot tesz a tudománynak, ha megismerve lakóhelyének sajátságos agrártörténetét, nem elégszik meg ennek leírásával, hanem kutatásait előbb kiterjeszti a többi kiskun helységre, majd, hogy helyes mértéke legyen az értékeléshez, a nagykun kerület és az ország egyéb vidékeinek az agrártörténet ét is rekonstruálja. Munkája így természetesen az a modern feldolgozás lesz, amelyet ma oly sóvárogva várunk, — de vájjon lehet-e tőle ilyen teljesítményt követelni ? Semmi esetre sem, mert ehhez a rátermettségen kívül olyan anyagi támogatás és hivatali elfoglaltság alóli mentesség szükséges, amellyel a „névtelen közkatonák" — ma legalább is — még nem rendelkeznek. Véleményünk szerint hasznos és értékes lehet az a részletmunka, amely csak egy szűkebb vidék gazdaságtörténetét dolgozza fel lelkiismeretesen. A francia gazdaságtörténeti irodalom termékeinek már címei alapján bárki meggyőződhet, hogy ott is szokásos nemcsak helyileg, hanem egyszersmind időben is korlátozott tanulmányokat közzétenni, amelyeket a kritika, ha módszeresen készültek, dicsérettel szokott fogadni. Nem mechanikusan és az anyagból kell kiindulnunk, hanem az embereket és az életet kell magunk előtt látnunk s gondolkozásunknak, felfogásunknak organikusnak kell lennie. Ha helytörténetről van szó, arra kell gondolnunk, hogy mindenütt van az emberekben lakóhelyük múltja, őseik szenvedéseinek és örömeinek tanuja iránt érdeklődés, amelyet ki kell elégíteni s hogy mindenütt vannak tanárok, levéltárnokok, akik, bár hivatásuk egy kis helyhez láncolja őket, a beléjük lopott nemes lángot a sors mostoha viszonyai között is szeretnék megóvni az elalvástól. Az ő ambíciójukat kell pártfogolni, istápolni, hogy az egyetemen szerzett ismereteik segítségével hozzájárulhassanak a tudomány előbbreviteléhez s ugyanakkor önmagukat is tovább képezhessék. Mert. kétségtelen, hogy egyedül a tudományos munka adhatja meg azt a lelki támaszt, amely az idegen, kicsinyes környezetbe jutott kultúrmunkásokat az összeroppanástól megmentheti. A kezdő történész a maga kis tanári könyvtárában nem találhatja meg azokat az eszközöket, amelyekkel nagy problémák megoldására vállalkozhat ; számára a hely és a vidék múltja az a tényező, amellyel elsősorban foglalkozhat úgy, hogy hű marad az egyetemen megismert tudományos szellemhez. Tőle ós egyedül tőle várhatjuk és remélhetjük, hogy feldolgozza a lakóhelyén levő forrásanyagot — amely csak az alkalmat adja neki, de nem determinálja — s miután az egyes részletproblémákat önálló tanulmányokban megoldotta, hozzá fog a falu, város vagy esetleg megye összefoglaló életrajzának elkészítéséhez. Ehhez már szélesebbkörű kutatásokat fog végezni, a budapesti közgyűjteményekben éppen úgy, mint a bécsi levéltárakban. amit meg is tehet, mert ekkorra már az ő kezéban lesz a megyétől vagy várostól a megbízás a monografia megírása. Kettős haszon ioß ebből származni. Egyrészt tanulatlan, minden előképzettség nélküli emberek nem degradálhatják le többé a történetírást pénzt-