Századok – 1932

Szemle - Váczy Péter: A magyar igazságszolgáltatás szervezete a XI. és XII. században. Ism.: Nyers Lajos 95

SZEMLE. 95-zóan magyar forrásanyagból. Ε forrásanyag közelebbi természetére J. szerint a bővebb szövegezésű krónikáknak az a helye vet világot, mely a honfoglalás legendás hét kapitányát, mint saját magukat éneklő, dicsőségüket a nép között terjesztő hősköltemények szerzőit állítja elénk. Az érte'metlennek és érthetetlennek tartott adatot J. azzal a szellemes magyarázattal látja el, hogy a vezérek szerzette kantilénák tulajdonképpen első személyben szóló hősi énekek. Tétele első pillanatra merésznek látszik, de a bizonyítás során a finnugor és török népi költemények előadásformájának egybevetése igazolja a hipotézist : a vogul és osztják epika termékei éppen úgy, mint a régi türk feliratok ugyancsak első személyben mondják el hősük tetteit. Ε példák felsorakoztatása után J. joggal mutat rá arra a valószínűségre, hogy a krónika említett adata már az ősforrásban is helyet foglalt. A maga tárgyiasságában is messze távlatokat megmutató dolgozat legfőbb érdeme, hogy a magyar források idegen emlékekből le nem vezethető adatállományát régi epikus költészetünk természetének szabatos meghatározásával egykorú vagy közel egykorú magyar értesülésekre vezeti vissza és ezzel az egész forrásproblémát új oldalaól világítja meg. Deér József. Esztergom Évlapjai. Annales Strigoníenses. Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat Közlönye, V. évfolyam, 1- 2. számából, (Esztergom, 1930.) két rokontárgyú cikket kell kiemelnünk. Schíinemann Konrád Esztergom keletkezéséről szóló tanulmányában a város kezdeteit az esztergomi várhegyhez köti ; a várhegy először mint a fejedelmi család, majd pedig mint az érsekség székhelye, tehát mint világi és egyházi centrum jut jelentőséghez s körülötte, de nem belőle indul azután útjára a város fejlődése. A másik cikk írója, Balogh Albin, hézagpótló összefoglalásában (Esztergom árpádkori helyrajzáról) meghatározza és röviden leírja az ősi Esztergom telep minden egyes részét, a nevezetesebb középületek egykori helyrajzi fekvésével együtt. Irányi Béla (Szeged). Váczy Péter: A magyar igazságszolgáltatás szervezete a XI—XII. században. (Miskolc, 1930. .Miskolci Jogászegylet Könyvtára, 65. sz. 8°. 19 1.) V. Hajnik és Tagányi felfogásánál egy lépéssel tovább menve ki akarja mutatni, hogy a királyság kezdetétől fogva működött a vidéken bírósági szervezet, az ú. n. királybírák intézménye. A Haj, nik—Tagányi-iskola felfogása szerint a nemesi megye kialakulásáig nincs állandóan működő s a király nevében ítélkező vidéki bírósági szervezet s csak Szent László kísérli meg a vidéki bíróság megszei·vezését, amikor is a királybírókat rendeli a vidéki bíráskodás ellátására, de ez az intézmény már Kálmán király korában a hanyatlás jeleit mutatja s ezért Kálmán a zsinati törvényszékek felállításával akarja pótolni, V. szerint a források rácáfolnak erre az elméletre. A forrásadatok alapján arra az eredményre jut, hogy a királybírák intézménye volt hivatva intézni a vidéki bíráskodást s ez az intézmény egyidős a királysággal. Szent Lászlónak tehát nem kellett ilyesmit felállítania, hanem ő csak egy régebbi szervezet további működését biztosítja rendelkezéseivel. Életrevalóságát bizonyítják Kálmán törvényei és a II. István-korabeli okleveles adatok. Ezeknek az adatoknak megvilágításában megoldást nyer a „Sarkas judex" sokat vitatott kérdése is. Egy megyében több királybíró is működhetett s joghatóságuk — a comesek és az egyháziak kivételével — mindenkire, fehát a nemesekre is kiterjedt. Az ország bizonyos bírói