Századok – 1931

Történeti irodalom - Némethy Imre: Az Árpádkori magyar közigazgatás alapjai. Ism.: Degré Alajos 62

63 TÖRTÉNETI IRODALOM. anyagát nem teheti kritika tárgyává, így dolgozata szétesik, sőt gyakran ellentmond önmagának. Például az első bekezdésben mindjárt ezt mondja : ,,a törzsfőnök hatalmát a törzsgyűlés megbízásából bírja és gyakorolja", a következő oldalon pedig így ír : ,,A fejedeimi hatalom alapja a törzsi és az ennek kiinduló pontjául szolgált családi és nemzetségi szervezetben kifejezésre jutó vérközösség gondolata." A két mondat egymásnak ellentmond. Azonkívül a 178. lapon idézi Ereky Istvánt, ki barbár, nomád s a keresztény királyság lényegével ellenkező szervezetnek bélyegzi a nemzetségeket, melyeket Szent István el kellett, hogy töröljön. A 181. lapon pedig ugyancsak a nemzetségi szervezetre vonatkozólag idézi Hóman Bálintot, aki szerint Szent István ,,az életerős és fejlődésre képes régi intézményeket, a magyar élet ősi formáit bölcsen megkímélte." Szerző egy szóval sem emlékezik meg a két idézet között levő alapvető ellentétről. Pedig jelentős különbség, vájjon Szent István el akarta törölni a nemzetségi szervezetet s az csak törvényei ellenére létezett még ideig-óráig, vagy pedig a nemzetségekre, mint erős élő sejtekre építette fel az új rendszert. Dolgozata eíső fejezetében szerző a királyság megalapítása előtti állapotot jellemzi, megemlékezvén a nemzetségi, törzsi és törzsszövetségi szervezet alapelveiről és a vérszerződésről. A II. fejezet a Szent István korabeli közigazgatást vázolja és pedig a patrimoniális királyság lényegét, Szent István reformjait, majd a vármegyei szervezetet, a nemzetségek, djZcíZ Ά királvi szállásbirtokosok és a vármegyék egymáshoz való viszonyát, az egyházi szervezetet, az egyház közigazgatási szerepét, az egyház viszonyát az államhoz, végül az exempciót, a familiaritás és szervicium fogalmát, a nemzetségi birtokközösség megszűnését és a nemesi rendek kialakulását. Mindezt az említett munkák alapján, azok anyagának pontos és precíz összeállításával adja elő. Részletesebben és önálló véleménnyel csak egy kérdést tárgyal és ez a nemzetségek fennmaradása a királyság megszervezése után, illetőleg ezek viszonya a királyi vármegyékhez. Természetesen e kérdés igen nehéz és Vinkler János véleménye (idézett munkája II. kötet 59—60. 1.) szerint szinte megoldhatatlan, mert Szent István korából komolyan felhasználható okleveles forrásaink nincsenek s a sok vitának minden véleménye fikciókon alapul. Szerző felfogását azonban így sem tudom mindenben osztani. Ö ugyanis azt állítja, hogy a nemzetségek bizonyos, különösen honvédelmi szempontból alá voltak rendelve a király magángazdaságát igazgatni hivatott ispánoknak. Már pedig Szent István dekrétumai szerint az ispánoknak a szabadok, liberi felett iurisdictiójuk nem volt, csak a várnép felett ítéltek (Hajnik : Perjog 4. 1.). A miles, aki Szent István II. dekrétumának 43. artikuíusa szerint az ispán ítéletének alá van vetve, az ispán alá rendelt várnéphez tartozó szerviens. Ez nem téveszthető össze az önálló királyi szállásbirtokossal. Ha pedig az ispánnak nem volt bíráskodási joga a szabadok