Századok – 1931

Értekezések - MADZSAR IMRE: Szent Imre herceg legendája 35

SZENT IMRE HERCEG LEGENDÁJA. 57 hangulatát megmagyarázza. Maurus alakjának kétségkívül pannonhalmi hagyományon alapuló kegyeletes rajza és a legendának alább közelebbről ismertetendő tendenciája alapján kevésbbé az egyházzal ugyan benső és hosszas viszonyban álló, de mégis vagyontszerző és családalapító hospesre, mint inkább Szent Márton monostorának egy jámbor szerzetesére szeretnék gondolni. Miben lássuk azonban legendánk tendenciáját ? Milyen jogon és minő értelemben használhatjuk itt e kifejezést ? Bizonyos értelemben minden legenda iránymű : a lelki épülést kívánja szolgálni. Egészen természetes, hogy általános céljának szolgálatában bizonyos tipikus műfaji vonásai fejlődnek ki. Aki elmerül a legendairodalomban, az egyes korszakok külön jellemvonásai mellett is, illetve ezeken belül, lépten-nyomon hasonló gondolatmenetet és szerkezetet, azonos fordulatokat és kifejezéseket talál. De nemcsak a külső stíluselemekre terjednek ki e hasonlóságok, hanem a felfogás és ábrázolás módjára is. A hívő középkornak megvan a maga ideális képe a szent hitvallóról és remetéről, a pogányok között életét áldozó hittérítőről, az egyháza fölvirágzásáért fáradozó püspökről és apátról, a hitbuzgó fejedelemről és a jámbor apácáról s ezek az eszményképek természetszerűen hatással vannak akkor, mikor a legendaíró egy vértanú vagy egy remete alakját rajzolja meg. Sokat vitatták, helyes-e vagy pedig milyen értelemben helyes az a tétel, mely a középkorban a „típus" uralmát állapítja meg, mintegy kiegészítéséül annak a másik ismeretes tételnek, mely szerint az egyéniséget a renaissance kultúrája fedezte fel és juttatta érvényre. Hibás és egyoldalú vélemény, hogy a középkor embere valami szellemi ,,megkötöttség"-ben élt volna és csupa típusokat valósított meg. „Az állami és egyházi életben, a művészetben és tudományban e kor számos éles arcvonású, egymással föl nem cserélhető személyiséget mutat."1 Azonban az egyéni sajátosság mégis elválaszt és megkülömböztet s nem legjellemzőbb vonása-e a középkori lelki világnak, hogy különös, mondhatnánk hatodik érzéke volt az iránt, ami általános és egyetemes, ami összefoglal és egyesít ? A X. század legendái Zoepf2 szerint élethűség és biografikus jelentőség szempontjából bizonyos külön csoportokba osztályozhatók : minél közelebb áll az író idő 1 Egon Friedell : Kulturgesch. der Neuzeit. München 1927, I. 87. 1. 2 Das Heiligenleben im 11. Jahrhundert. Leipz. u. Berlin 1908, 33. 1.