Századok – 1931

Értekezések - MADZSAR IMRE: Szent Imre herceg legendája 35

58 MADZSAR IMRE. és személyi kapcsolatok dolgában elbeszélése hőséhez, annál inkább tekinthető műve életrajznak, minél távolabb — annál inkább jutnak benne túlsúlyra a tulajdonképeni legendái elemek. Általában véve azonban kisebb vagy nagyobb mértékben minden legendára áll az, amit a kritika Szent Imre vitájáról megállapított. A legenda nem igazi életrajz és nem igazi történeti forrás, mert nem is akar az lenni. Azt hisszük azonban, hogy Szent Imre legendája az ismertetett tipikus vonásokon kívül még egy sajátos, korjellemző tendenciát is rejt magában. Ha sikerült helyesen megállapítanunk keletkezése idejét, úgy eszünkbe kell jutni, hogy éppen ez az idő, a XII. század második évtizedének első fele, az egyházi és hitélet fejlődése terén korszakalkotó jelentőségű nemzetünk történetében. A legenda szerzője 1109 és 1116 között Szent Imre és Boldog Mór alakjában a tiszta, szűzi élet példaképét állítja az olvasó szeme elé s e magasztos erény dicsőítésére egész paraenesist illeszt bele művébe. A magyar püspöki karnak 1112 táján Esztergomban tartott zsinata a következő határozatot hozza : ,,Nullus episcoporum aliquem promoveat clericorum ad diaconatum vei ultra, nisi prius continentiam voverit." Ε rövid pár sor a VII. Gergely nevéhez fűződő nagy egyházi reformoknak, közöttük a papi nőtlenségnek teljes diadalra jutását jelenti hazánkban. Vájjon puszta véletlen-e, hogy legendánk szerzője megemlíti VII. Gergelyt, kit Hildebrandnak nevez? Ismeri tehát keresztnevét és tudja, hogy Szent Imre felemeltetésekor (1083) ő volt az egyházfejedelem. Egyes források szerint az első magyar szentek canonisatiójában VII. Gergelynek közvetlenül része is volt. Két évvel ezen esemény után fejezte be életét a középkor nagy reformpápája, kinek eszméi, mint láttuk, majdnem három évtized elteltével tudnak igazán gyökeret verni hazánkban. A nyugaton megindult történeti fejlődés ezúttal is bizonyos „hullámeltolódással" ér hozzánk, amit a fiatal magyar keresztény egyház sajátos helyzete eléggé megmagyaráz. A XI. század végéről és a XII. század elejéről ránkmaradt törvények részletes tájékoztatást nyújtanak arról, miként ment végbe nálunk a coelibatus fokozatos életbeléptetése. Előbb csak a papok másodszori nősülését tiltják meg törvényeink, valamint özvegy és elvált asszonyok "nőülvételét, de még e tilalmakat is újból és újból ismételnie kell a törvényhozásnak. A teljes nőtlenség, úgy látszik, először csak a püspököknél lett