Századok – 1931

Tárca - Joó Tibor: Hegel és a szellemtörténelem

tárca. a történet folytatására. A történelem nem lehet az élet tanítómestere. Minden idő oly sajátos körülményekkel rendelkezik, annyira individuális helyzetet ad, hogy csakis azok szerint lehet és kell határozni. (31.) Az a benső szellemi alkat, olvassuk továbbá ugyanezeken a helyeken, szükségszerűen határozza meg a külső valóságot, mind az alkotmány, a művészet, a vallás, a filozófia, általában az egész kultúra konkrét mivoltát, mind a történeti tevékenységet, magát a fejlődést. Nem szabad választás tárgya például egy állami berendezkedés, hanem szükségszerűen lé]) elő a nép szelleméből. Azok az eltérések, különösségek, melyeket a történet alakzatain megfigyelhetünk, nem külsőleges, véletlen tünetek, hanem elvi és lényeges differenciák, a benső princípiumok sajátos voltából fakadnak, melyek alapja a népszellem immánens és történeti, fejlődési foka szerinti meghatározottsága. A tapasztalati történeti valóság szükségszerű, egyedül lehetséges külső oldala a benső szellemi valóságnak. Ε felfogásból önként adódik az a belátás, hogy a külsőből kiolvasható a belső, viszont a belső magyarázza a külsőt. A speciális vonások az általános sajátosságból, a nép egyéni princípiumaiból ,,érthetők meg", mint ahogy viszont a történetben adott tényleges részletekből emelhető ki az említett sajátos általános. Hogy egy bizonyos ilyen általános sajátosság valóban egy nép sajátos princípiuma, ez az, amit empirikusan kell megállapítani és történelmi módon bizonyítani. (101.) Hogy miféle benső erők működnek, azt a külső produktumokból tapasztalhatjuk meg. (113.) De ezek az erők a szellem tevékenységei, tehát csakis a szellem értheti meg őket, csakis gondolat által foghatók fel. (111.) A történeti megismerés akkor válik teljessé, amikor az empirikus adatokban tevékeny szellemet megragadtuk és immánens ideáját meghatároztuk, leírtuk. Ennek a műveletnek az empirikus adatokból kell kiindulnia, kívülről befelé haladnia. Hegel nem győzi az empíria fontosságát hangsúlyozni. Többszörösen rámutat, hogy mennyire helytelen a formalizmus, mely általános skémákkal dolgozik és nem látja a tényleges tartalmi különbségek döntő, lényeges voltát ; nem az individuális különösségekre irányítja a figyelmét, melyek a történetiség lényegét teszik, hanem mindenáron paralleleket igyekszik vonni az egymástól távolálló jelenségek közt s ezáltal éppen sajátos individuális jellemüket megsemmisíteni. (103—111.) Az igazi historizmus szelleme ez, mely az individuális értékéhez ragaszkodik. A történelmi szemlélet alapjaként a ,,prózai értelmet" jelöli meg, mely a határoltat és köriilírottat, azaz a konkrét tárgyat a maga helyére állítja és mint a végesnek sajátos alakját fogja fel, az embert mint individuumot, nem mint az Isten inkarnációját és ígv tovább, azaz szemlélete konkrét és individuális. (262.) Annak ellenére, hogy valóban egy metafizikai konstrukciót erőszakolt a történet fölé1 és azt végeredményében mégis egy külső, transz-1 Lásd erről idézett tanulmányomat történetfilozófiájáról.