Századok – 1931

Történeti irodalom - Bernát Gyula: A magyar jobbágyfelszabadítás eszmeáramlatai. Ism.: Pleidell Ambrus 423

424 történeti irodalom. 424 1830—40-es években megjelent munka alapján ; a következő fejezetben — kizárólag a corpus iuris és a nyomtatott országgyűlési naplók és iratok alapján — ismerteti ,,az 1790-től 1830-ig tartott országgyűlések és az úrbérrendezés kérdését", majd Schwartner és Fényes mezőgazdasági statisztikai adatainak ismertetése után egyenként bemutatja Szapáry, Berzeviczy, Skerlecz és Tessedik közgazdasági munkáit, továbbá Korizmicsnak „Mezei gazdaságkönyve" alapján rámutat az 1848 előtt fennállott „pallérozott gazdaságokra", amihez a Magyar Kurir 1805. évfolyama, továbbá Pethe Ferenc, Csaplovics ós Paget angol utazó adatai alapján még két és fél lapnyi megjegyzést fűz, hogy aztán végül Berzeviczynek „De conditione et indole rusticorum" című munkáját, illetve az e körül az „Ungarische Miszellen"-ben keletkezett polémiát, majd Wesselényinek „Balítéletek" című könyvét ismertetve tényleg rátérjen („A figyelem a jobbágykérdés felé kezd fordulni") a magyar jobbágykérdés tárgyalására. A szerző ebben a fejezetben Balásházy Jánosnak 1829 és 1830-ban megjelent két munkáját (amelyek egyébként a jobbágyfelszabadítás kérdésével nem foglalkoznak), továbbá a Nemzeti Gazda 1817. évfolyamát is idézi. A munka gerincét „A fontolva haladás" fejezet alkotja, amely „Széchenyi agrárpolitikai programmját", továbbá az 1832—3(i. t évi országgyűlés úrbéri javaslatát és annak tárgyalását tartalmazza ; a fejezet első részének Széchenyi Hitel-e és Stádium-a, második részének pedig az országgyűlés kinyomtatott naplói és iratai a kizárólagos forrásai. A fejezetet befejező „az 1839/40. évi országgyűlés és az örök válság" tartalmú rész adatait végül az illető országgyűlés jegyzőkönyveiből, továbbá a Bodnár—Gárdonyi-féle Bezerédj-életrajζ II. kötetének 255. lapjáról veszi a szerző. A könyv utolsó fejezete „Az alaktalan jövendő eszméi" címet viseli (hogy miért volt „alaktalan" ez a jövendő, hiába keressük benne) és „Az 1840-es évek birtokpolitikai agitációja : küzdelem a múlt öröksége ellen" s „Az 1847/48. évi országgyűlés megszünteti a jobbágyság intézményét" alcímmel két részre tagozódik. Forrásait Dessewffy „Alföldi levelek" című munkája, a gróf Batthyány Kázmér által „Robot és dézsma,, címmel kiadott három pályamunka, Széchenyi „Adó és két garasa", a Pesti Hírlap 1841—42. évfolyama és végül az 1847—48. évi országgyűlés kinyomtatott írásai képezik. A könyvet záró „Befejezést" inkább összefoglalásnak lehetne nevezni. Szükségesnek tartottuk a könyv tartalmának ilyen felsorolását, hogy az olvasóra bízhassuk annak megítélését : vájjon most, a magyar történetírás renaissencea idején szabad-e, lehet-e ilyen forrásanyag, ilyen tudományos felkészültség alapján „gazdaságtörténeti" munkát közrebocsájtani ? Hiszen — hogy csak a közismerteket említsük — a szerző Acsádinak „A magyar jobbágyság története", Kautznak „A nemzetgazdasági eszmék története Magyarországon", Grünwaldnak „Régi Magyarország" és „Üj Magyarország", Ballaginak „A politikai irodalom 1825-ig", Horváth Mihálynak „Huszonöt év Magyarország történetéből" című