Századok – 1931

Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: A szellemtörténet történetelméleti alapon megvilágítva 337

364 dékán v istván. életszemlélet (a szociognózis) is.1

Mintegy „látjuk" a szellemi életfolyamatokat. A szellemi életről, a társadalmi folyamatokról oly bőséges szemléletünk keletkezett, a sajtó, az irodalom forrásaiból naponként áradtak olv megfigyelések, képek és rajzok, hogy korunk különálló, finom érzéket kapott e téren, amely régebbi korokban csak kevés ember számára volt lehetséges. Az élet forgataga szorosabban vesz körül, látnunk, figyelnünk gyorsabban és gazdagabban kell, a szellem élete feltárult kollektív vonásaiban. Hozzájárult az a társadalmi változás is, hogy a polgári osztály egyre idegenebb lett a politikától. A lüktető politikai érzületek elsimultak, a lélek befelé kezdett fordulni, a lelki élet felé, az ..introvertált típus" (Jung) egyre tömegesebb, és hajlamossá lesz most már a múltnak is a szellemi életét megfigyelni. De a legnagyobb jelentősége a német szellemfilozófiánaJ: van e téren. Hegel a nagy kezdeményező, majd a század végén Troeltsch, Dilthey és iskolája mondja ki a döntő szót. Sajátoskép gyorsan átveszi még a gazdaságtörténet is (M. Weber, még Sombart is stb.), úgyhogy korunkban már készen van az alap, mégha nem a közelebb fekvő u. n. szellemi életterületek (vallás, filozófia, művészet, irodalom2) kérdéseire gondolunk. Most már nem kell küzdenünk magáért a szellemtörténeti aszpektusért, azaz a beidegződésért, ez megvan magában a korban, a jelenben. Most már e meglévő irányzatnak csupán szigorú módszerességét kell megőrizni. Bár hosszúra nyúlt dolgozatunk következő előre elgondolt súlypontjára törekedtünk, most erre szinte alig marad már helyünk, mégis egy-két szót szólunk róla. Többször hallottuk, hogy a szellemtörténet nem új dolog. Nem is lehetett ezt feltételeznünk, sőt el sem képzelhető, hogy valaha ott, ahol res gestae, emberi cselekvések képezik a tárgyat, valaha is kimaradhatott a szellemtörténeti aszpektus. Azonban vannak különbségek ez aszpektus színvonalában. Ez pedig mindig fejlődő, részben mindig új és az is marad. A hirtelen és gyökeres reform a történetírásban, mely fokozatos fejlődést mutat, jórészben mindig látszat. Mégis van haladás. Az úgynevezett oknyomozó történetírás nem tudja mindig megoldani a fölmerülő fel-1 V. ö. erre nézve bővebben Dékány : A társadalom megismerése. Bpesti Szemle. 1926. évf. 592. és 593. szám. 2 Nálunk a Minerva folyóirat végzett érdemes munkát, amire más összefüggésben kell rátérnünk, mert súlypontja az irodalom-és tudománytörténetre esik.